Mások pénze, avagy a népboldogítás veszélyei

„Ez biztos nagy veszteség nekik, de belegondoltak már: hányan csalódtak volna bennük, ha a jótét lelkekre hallgatva nem plakátokra költik a kapott pénzt? Ugyanis arra adták nekik. Aki a menekülteket akarja támogatni, az is találhat ezzel foglalkozó szervezetet, vagy akár maga is szervezhet ilyen akciót, ha az általa ismertekben nem bízik. A különféle gyűjtésekkel szembeni bizalomhiánynak pont az az oka, hogy fennáll a gyanú: esetleg másra költik a kapott pénzt, nem a meghirdetett célra. Ha nem is a most aktív szervezeteknél, de másoknál már láttunk ilyet. Ha a Vastagbőr és a Kétfarkúak hallgatnak a jótét lelkekre, akkor ők is ezek sorát gyarapították volna.

Hogy nagyon sok ez pénz plakátra? Mihez képest? A kormányzati költéshez képest biztosan nem. A bírálók ízléséhez képest talán az. És akkor mi van? Milyen jogon gondolja bárki is, hogy a valamilyen határozott céllal adományozott összeget épp neki van joga máshová irányítani?

Innen már csak egy ugrás annak felismerése, hogy mi a népboldogító politikák veszélye: mások zsebére érzékenyek szociálisan. Miközben általában nagyon utálják azokat a gazdag embereket, akik saját vagyonukból adakoznak közérdekű célokra. Mert ők sokkal jobban el tudnák azt a pénzt költeni. Amit én nem is kétlek, hogy így van – a saját értékrendjük szerint. De nem biztos, hogy az különb másokénál.”