„A következő pillanatban azonban már megjelenik a gyanakvás. Kiket is fogadtunk be? Pált ugyanis megmarja egy vipera. »Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem hagyja élni.« De Pál nem hal meg, hanem él tovább. Ez a szövegrész is sok asszociációt nyit meg. Milyen sok traumatizált ember lehet a menekülttáborokban. Sokan éppen vallásuk miatt kénytelenek menekülni, akárcsak Pál. Mennyi méreg lehet bennük: fájdalom, düh, keserűség. De a méreg nem öli meg Pált. Idővel megváltozott a befogadó közösség véleménye is. Ha ennyi mindent átélt és túlélt ez az ember, akkor »biztosan isten« – mondják. Egy másik világból érkezik hozzánk. Milyen változékony az emberek ítélete?! Egyszer azt gondolják, hogy biztosan gyilkos, kicsivel később pedig, hogy biztosan isten. A befogadó társadalom bevándorlókról alkotott képe is sokrétű és befolyásolható. A vezetők felelőssége, hogy hogyan alakítják ezt a képet. A menekültáradat kifejezés eleve ijesztő, hatásosan alakítja ki a veszélyérzetet. A terrorizmussal összekapcsolni a migráció jelenségét felelőtlenség. A nemzeti konzultáció manipulatív kérdéssora és a plakátkampány a félelemkeltés eszköze.
(...)
Az uniós kvótarendszer szerint két év alatt 1134 főt kellene befogadnunk. Ez korántsem irreális vállalás. Fogadjuk őket reménységgel. Nincs mitől félnünk. Szükségünk van rájuk. Nem csak a munkaerejükre, hanem a jelenlétükre. Ha kizárnánk őket, akkor azt kellene gondolnunk magunkról, hogy nemhogy keresztények nem vagyunk, de emberségesek sem.”