Drót, határ

„Képzeljük el tehát, hogy megépül a fal és a Kárpátia benne a Pink Floyd feliratú tégla kitüntetett basszerosával, kitüntetően csápoló kultuszminiszterrel, aki az emberi erőforrások papja. Ne, ezt inkább mégse képzeljük... Csak a falat. Legyen inkább kerítés, mert a fal úgyis szétporladna, akár a többszörösen átadott és tatarozandó visszafoglalt Várkert Bazár... Pedig annyi tégla van abban a kis országban, titkosítani is kellett az ügynöklistát, nehogy kiderüljön vagy kiboruljon az igazság... Szóval drótkerítés. Annál olcsóbb nincs.

Vajon a jól megfizetett embercsempész a mai technikával képes-e átjutni alatta vagy fölötte? Igen. Képes. Akkor meg minek?

Vajon a kétségbeesett, mezítlábas gyerekeit halál elől menekítő szülő képes-e átjutni alatta vagy fölötte? Igen, de ő már simán át is szakítja, mint a szíriai határon...

Illetve a rezsicsökkentés-csökkentés miatt jobban teljesítő »vasazók« a Jobbik kedvéért nem lopják-e szét reggelre, amit raknak estig?

Tehát álljon-e akkor egymástól lőtávolra sok-sok határőr tűzparanccsal?

Ez itt a kérdés. Minden más mellébeszélés.

Mert ha igen, kerítés nélkül is lehet ám lőni, olcsóbb. S ha nem, akkor is olcsóbb nem építeni fölösleges, undorító kerítést.

Amely nem csupán nem enged be valakiket, vagy senkit, hanem egy idő után ki sem enged valakit. Vagy senkit. Volt rá példa a történelemben remélhetőleg már elegendő.

El kell dönteni, hol a határ! Mindenféle határ. Országhatár, a türelem határa, az emberiesség határa, a szereteté, a gyűlöleté vagy a szimpla gyávaságé.

Tehát el kell dönteni, lövünk-e. El kell dönteni, akarunk-e gyilkolni. Tudunk-e. Sima, egyszerű, eldöntendő kérdés. Igen vagy nem.

Ha nem, akkor abba kell hagyni a kerítés-bohóckodást meg a gyerekes péniszhosszversenyt a politikusi úttörőtábor fiúklotyójában és kitalálni valami valóban emberi megoldást. »Vagy legalább megpróbálni«.”