A marxizmus kísértete

„A balos német értelmiségiek lapjának, a Freitagnak adott interjúban Harvey a görög Sziriza és a spanyol Podemos latinosan szocialista kísérleteit úgy értékeli, hogy ott délen az emberek meg akarnak szabadulni Németország gazdasági túlsúlyától.

Nem az új jobboldalnak, a német parlamentarizmus kereteit feszegető AfD-nek vagy Le Pen asszony Nemzeti Frontjának kellene megfogalmaznia az unióból való kilépés gondolatát, hanem a szegény országoknak azzal a jelszóval: Ki Németországgal! Az euró a miénk! 

Hiszen –   teszi hozzá Harvey –   az Európai Bizottság és az Európai Parlament csak azt fogalmazza meg, amit a frankfurti központi bank mintegy kinyilatkoztatásként a szájába rág. Harvey, ha kedve tartja, boldogan játszik a nyelvben rejlő futurista formákkal. 

A megfogható forradalmi líra azonban csekély: lázadás sok kicsiny, tarka és merész terveket dédelgető közösségben. (A frankfurti, a központi bank ellen tüntetők már bekeményítettek. Igaz, csak »dolgokat« vertek szét, emberekhez nem nyúltak –   védi őket a liberális sajtó. A több tucat sebesült rendőr tehát a dologi károk listájára írandó.) Az már csak a történelem furcsa dobszólója, hogy ott, baloldalon nagyon félnek a jobboldaltól. Embereik átcsúszhatnak oda, elveszítve eleganciájukat. Mint a hitleri időkben, amikor az értéket teremtő és a nyerészkedő tőke közötti különbségtétel kommunisták ezreit vitte a nemzetiszocialista pártba.

Most a Pegida tűnik a nácik reinkarnációjának, már a spájzban áll. A Le a spekulánsokkal! jelszó végül kié lesz? Harvey-nek azonban igaza van: Marxot nem lehet leírni. Ma, a neoliberalizmus korában sokkal inkább igazak a megállapításai, mint a »beágyazott kapitalizmus« vagy a keynesianizmus idején.”