Tapolca után: a Fidesz és a felhajtóerő elvesztése

Még mindig Tapolcából kiindulva, de már nem Tapolcára koncentrálva: ez az időközi választás újabb jele annak, hogy a Fidesz elveszítette a felhajtóerejét. És lehet, hogy a párt ebben a formájában, ebben a felállásában már vissza se tudja szerezni. Más utakat keresve, magát megrázva és újra összerakva talán még igen. Persze jöhet még egy hosszú arany alkony is, egy ideig kitartó dominanciával; de előfordulhat, hogy a Fidesz középtávon úgy köszön le a politika színpadáról, ahogy egyszer berobbant: generációs pártként.

A Fidesz elvesztette a felhajtóerejét, mert amíg az elmúlt negyed évszázad első felében sokak számára logikusan megmagyarázható ideológiai, eszmei és szervezeti utat járt be, az utóbbi évtized a Fidesz arcélének, karakterének szisztematikus felszámolásáról, feladásáról, elszíntelenítéséről szólt − mindent feláldozva a mindenkori aktuális szavazatmaximalizálás oltárán.

A Fidesz elvesztette a felhajtóerejét, mert az eredeti liberális, majd konzervatív és/vagy szabadelvű, később egyre inkább szimplán (magyar)jobboldali értelmiségi hátországát fokozatosan elhanyagolta, zárójelbe tette, marginalizálta, majd végül levegőnek nézte. A csúcsra járatott, khm, pragmatikusság viszont előbb vagy utóbb megbosszulja magát, mert a szellemiség kiüresítése után nem marad semmi, csak a materiális zsákmány védelme, azt meg csinálja az, akinek erre van gusztusa. Végül már a tíz-húsz évvel ezelőtti Fidesz szinte egyetlen megmaradt üzenetét, a „polgári Magyarország” ideáját is naivak által elhitt politikai terméknek minősítették. De lehet, hogy a Fidesz alábecsülte a táborát összekötő régi eszmék erejét és tartását, és az ún. jobboldali értelmiség és a szavazótábor helyett maga a Fidesz tévesztette el valahol az utat − az elkötelezett jobboldaliak egyre hevesebb fejvakargatása közepette. Maradnak Orbán Viktor körül a büszkén ideológia- és értéksemleges, ellenben egyre gyorsabban és furcsábban gyarapodó újfideszesek, akik egyre inkább irritálják a plebejus talpasok tömegeit.

A Fidesz elvesztette a felhajtóerejét, mert már 2010-re, de legkésőbb 2014-re véget ért Orbán Viktor negyed évszázados harca a „kommunisták”, a posztkommunista establishment ellen − teljes győzelemmel. A Nagy Ellenség maradványai egymást gyakják körbe-körbe, miközben a Fidesz ural mindent a magyar államiság minden szintjén és hatalmi ágazatában, nem beszélve a politikum gazdasági hátországáról és kapcsolatairól. Ha az ellenség tartósan legyőzetett, fontos felhajtóerő veszik oda. Ezt csak mesterségesen kitalált, egyre bornírtabb és egyre gyorsabban lecserélt újabb és újabb ellenségképekkel lehet úgy-ahogy pótolni − csakhogy a választók egyre inkább ráunnak erre a virtuális csatározásra. A Fidesz addig harcolt mindenkivel, aki szembejött vele, amíg elfelejtett békében létezni a saját országában − és lassan saját magával.

A Fidesz elvesztette a felhajtóerejét, mert amíg nagyjából másfél évtizedig a mindenkori fiatal − politizáló − nemzedékek természetes pártja volt, akikből személyzeti utánpótlást, szellemi frissülést nyert; addig az elmúlt évtizedben fokozatosan elhanyagolta a fiatalokat − mintha természetesnek vették volna, hogy már örökké a fiatalok pártja maradnak. Nos, nem. 2006-tól kezdve nagyobb részben a Jobbik és kisebb részben az LMP kezdte el felszívni az aktívan politizáló ifjúságot. Mára az LMP meglehetősen kiesett ebből a versenyből, a Jobbik viszont a legutóbbi ismert felmérések szerint az aktív szavazó fiatalok körében a Fideszt megelőzve az első számú párttá vált. És megjelentek a Fidesszel, a fideszességgel mélyen kritikus, sőt, ellenséges radikális baloldali és/vagy liberális fiatal mozgalmacskák. Ezek ugyan egyelőre − sőt, igen régóta − nem képesek széles mozgalommá fejlődni, de látva egyes perem-európai, akut válsággal sújtott országok politikájának átalakulását, nem zárható ki, hogy egyszer eljön egy ilyen újbaloldali áttörés. Nem látszik, hogy a Fidesz a jelenlegi állapotában és imázsával most és a közeljövőben hogyan tudná visszanyerni a fiatalok legszélesebb rétegeinek támogatását, hogy ezzel újra a fiatalság felhajtóerejéből építkezzen.

A Fidesz elvesztette a felhajtóerejét, mert üzeneteivel egyre inkább a vidéki alsó és leszakadó középosztályra, annak is az idősebb tagjaira koncentrált, akik viszont az elmúlt évtizedben, nos, egy évtizeddel idősebbek lettek. És ez a tábor, ez a kemény mag együtt öregszik a Fidesszel. Helyzetük nem sokat javult, az évek pedig telnek, és a NER hatodik évébe érve már nem használ az elmúltnyolcévre mutogatás. A Fidesz legfontosabb célközönsége pedig immár folyamatosan a mérsékelt és a radikális jobboldal üzeneteit, szavahihetőségét, hitelességét, vonzóságát mérlegeli − és lehet, hogy az elmúlt évben átszakadt az a gát, ami a Jobbiktól még vékonyan elválasztotta őket. Ebben persze az is közrejátszott, hogy a Fidesz sok területen szinte ugyanazt mondta, mint a Jobbik, csak visszafogottabban − egyesek szerint csak egyszerűen haloványabban, hiteltelenebbül. És akkor már inkább az igazira szavaznak.

A Fidesz elvesztette a felhajtóerejét, mert Orbán Viktor fáradni kezdett. Huszonöt év a politika élvonalában, győzelmek és vereségek hullámvasútjában egyrészt elképesztő teljesítmény, másrészt pedig a legkeményebb, legkitartóbb személyiségeket is elkoptató pályafutás. Orbán láthatóan egyre inkább a sajátos unortodox és illiberális világnézetének csiszolásával, no meg a focival szeret foglalatoskodni, miközben a gyakorlati, mindennapos kormányzásból egyre nagyobb szeleteket enged át Lázár Jánosnak. Lázárnak elismerendően elképesztő a munkabírása, ráadásul van tehetsége a politikacsináláshoz, van felkészültsége egyre nagyobb apparátusok irányításához, van ereje a felelősség felvállalásához, és még élvezi is azt, amit csinál. Csak amíg Orbán Viktor több mint két évtized munkájával felépítette a még mindig tömegek által kedvelt, sőt, rajongott személyiségét − sőt, nagyon sokan csak és kizárólag miatta szavaznak még a Fideszre −; addig Lázár Jánosról megannyi ügye és stílusa miatt a széles körű kedveltség, népszerűség nem mondható el, sőt, fideszes talpasok és szavazók sokasága idegenkedik az ő személyiségétől. Bármi is lesz az Orbán-Lázár kapcsolat kifutása, Orbán Viktor, illetve Lázár János pályafutásának újabb fejezete, azt már előre leszögezhetjük: egy lázári Fidesz már nem az a párt lesz, amit ugyan igencsak sok kanyarral, de az elmúlt jó két évtizedben Fidesznek hívtak.

De most már nagyon előreszaladtam a kiszámíthatatlan jövő latolgatásába. A kormány a helyén van, ugyan már nem kétharmados, de még igen vastag parlamenti többséggel; a Fidesz és hálózata biztosan uralja a közigazgatás, s az állam minden szintjét, ágazatát − még ha az Orbán-Simicska konfliktus egyes területeken valóban súlyos zavarokat okoz. De odabent valami eltörni látszik: a fent felsoroltak mind egy-egy összetevőjét alkotják a Fidesz ma látható elbizonytalanodásának, népszerűségvesztésének, útvesztésének, a jobboldalt felhajtó erők elvesztésének.

Innen szép kihívás újjászületni, radikális restartot venni − ha még képes rá a Fidesz.