Liget-projekt újratöltve – Mélyi József: Egyemberek

„»Mit akar ez az egy ember. Ninive, ninive, király, király biztos.« Ha a Liget projektről hallok, előfordul, hogy ez a dalocska kúszik be a gondolataim közé; egy gyerekjátékhoz tartozik, olyan, mint az Adj király katonát. Eleinte úgy tűnt nekem, hogy a dalban említett »egy ember« csakis Baán László lehet, aki akaratát ügyesen viszi keresztül tűzön és vízen, bosszút áll azokon, akik az utolsó pillanatban elvették tőle a Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítésére kilobbizott pénzt, és most beépít, átalakít, kerül, amibe kerül. Később ráébredtem, hogy a játéknak van egy másik olvasata: az »egy ember« természetesen a Várat régóta akaró Orbán Viktor. Ő az, aki szuverénként királyi biztosokat nevezhet ki, s akinek akaratából kiindulva más »egy emberek« saját elképzeléseiket bármilyen egyéb kontroll nélkül keresztülvihetik a sokaságon. Ha ezt a logikát felismerjük, kiderül az is, hogy a Liget projekt egyetlen mozgatója valójában a Magyar Nemzeti Galéria eltávolítása a Várból. Minden más erre az alapvetésre épül, Baán László valamennyi konstrukciója ezt a kívánságot köríti; ez az, amire pénz kapható. A másik biztos, L. Simon László is erre az egyemberes szándékra építi Várbéli saját működését, és Baánhoz hasonlóan ő is pontosan tudja, hogyan működik ez a rendszer: amíg nagyobbat tudsz harapni, életben maradsz. (…)

Vegyük észre, hogy hatalmas léptékű építkezésekkel játszunk gondolatban, olyan intézmények esetében, amelyeknek jövőjéről mit sem sejthetünk. Olyan nagyságrendű pénzeket helyezünk bele képzeletben múzeumépületekbe, amelyekről korábban azt gondoltuk, ehhez mi nem vagyunk elég gazdagok. Az »egyember« kijelölte az új problémát, a következő egy ember ezt jó érzékkel egy csomagba rakta más múzeumi ingatlankérdésekkel (meg kell hagyni, ebben a rendszerben valószínűleg ennek köszönhető, hogy egyáltalán még szó van múzeumokról), a harmadik egy ember most magához vonná a csomag magját, hogy az őt legitimálja, a negyedik pedig már el is készítette az első egyember szája íze szerinti terveket. Eközben a csomagokhoz mindenki ideológiákat rendelt: az 1944 előtti állapotokkal, a nemzetközi kontextusba helyezett magyar művészettel, vagy épp a Magyar Akropolisszal.”