„Nem tagadjuk: időnként ősi, állati ösztönök ébrednek bennünk. Nincs időnk várni, nem bírnánk végigülni újabb időhúzást a tárgyaláson, hogy nem ennyi a mobil olló ára, hanem amannyi. Nem érdekel, miként csinálják vissza az egészet, nem a szocikat és társaikat, hanem a lopásokat, a cinikus hazudozásokat, egy ország megaláztatását, az izmozásukat, csak csinálják valahogy vissza. A rokonokat, a haverokat, a gázszerelőt, a legfőbb vőt, aki lassan egymaga világít esténként az egész országban; az ugyanis nem lehet, hogy ha már el lesznek zavarva, továbbra is ők világítsanak.
Idő nincs: fiaink már kezdik megszokni Angliát, lányunk Düsseldorfban szült nekünk unokát, a végeken élő húgunk gyermekei pedig most kerülnek behozhatatlan hátrányba a Pasa parki gyerekekkel szemben. Most kell visszavenni, amit haramiaként elvettek: földet, legelőt, állást, katedrát, műhelyt, trafikot, ösztöndíjat, de legelőbb is saját magunkat. Annyira mégse szállhat el az idő, hogy az ember ne akarjon magának vénségére egy szép mobil ollót háromtengelyes kivitelben, 16 tonna/ óra bálázási teljesítménnyel, mielőtt véglegesen és visszavonhatatlanul biohasznosul ő is.”