Lehet-e a liberális ember (újságíró) rasszista?

Természetesen. Mint ahogyan előítéletes, vagy tetteiben, gondolataiban akár kirekesztő, megjegyzéseiben vagy cikkeiben másokat megbélyegző, gúnyos, dehonesztáló is akár. Sőt. Nem csak hogy lehet, de akár még természetesnek is tűnhet.

És hogy miért?

Ugyanazért, amiért az idegenkedés, a másoktól való félelem, a negatív, vagy éppen pozitív megkülönböztetés és előítélet ugyanúgy előbújhat bárki másból is a világon, tartsa magát éppen konzervatívnak, szociáldemokratának, anarchistának, vagy bármi egyébnek. Ja, és lehet vasutas, villanyszerelő, pártelnök vagy alternatív színház igazgatója. Fel kell fogni, hogy ez az ember sajátja –, amely igenis előítéletekkel, beidegződésekkel él több ezer éve már bármely társadalomban. És ez akkor is természetes dolog, hogy ha a rasszizmus-kutató szerint mindenkinek eret kellene vágnia magán, aki megérzi hirtelenjében a saját magában ébredő kirekesztő, gyilkolni vágyó nácit. A gond akkor van, ha valaki ezzel nem tud mit kezdeni.

Mindenféle kirekesztés elutasítandó, de az előítéletek, a belső idegenkedés, másokkal szembeni bizalom, vagy éppen bizalmatlanság az emberiség egyik legtermészetesebb jellemzője.

Így aztán a liberális újságíró is elsőként emberré lett, ebből adódóan ő is lehet előítéletes, vagy tetteiben, gondolataiban akár kirekesztő, megjegyzéseiben vagy cikkeiben másokat megbélyegző, gúnyos, dehonesztáló.

Ugyanakkor cigánynak, zsidónak, tótnak vagy éppen svábnak születni egy olyan dolog, amit a Jóisten (ateistáknak a Sors, vagy a vakszerencse) határoz meg. Semmi egyéb. Egy helyzet, egy állapot, amit mindannyian kapunk, amin változtatni nem lehet – én éppen azt, hogy a fentiek közül a legelsőkbe, a cigányok közé kerültem, cigánynak születtem.

Liberálisnak lenni, illetve liberális újságírónak lenni viszont egy felvett állapot. Egy olyan halmaz, amelybe nem beleszületik a kedves szabadelvű barátunk, hanem ahova magától mászik be, vállalva az azzal járó minden hátrányt, és persze előnyt. Igen, ez az utolsó gondolat is pikírt, pontosan annyi élccel, mint amennyit Wárpád is szeretett volna néhány napja, kár, hogy ő nem érezte, mennyi fér még el abban a mai polkorrekt világban, és amit pechjére pont ő és számos hozzá hasonló liberalizmus-harcos szabott ilyenre.

Nem akarok párhuzamokat hozni azzal, hogy megidézem, milyen is lenne bármilyen kisebbség bármelyik tagját arra biztatni, hogy ha nem tud érvényesülni ott, ahol éppen most végzi a feladatát, akkor majd menjen el fűszeresnek, bankárnak, utcai pénzváltónak, hamis árukkal piacon csencselőnek, giroszosnak, vagy éppen alapítson biztosítót. De az biztos, hogy ha ezt mégis bárki megtenné, akkor Wárpád barátunk lenne az első, aki megírná, mennyire súlyos ez a diktatúra, amelyben élni kényszerülünk.

Semmire nincs szükség, csak egy bocsánatkérésre. Azonnal.

Meg arra, hogy az álszent, „liberálisvagyokezérténnemlehetekrasszista” pózt adja már fel mindenki, aki még komoly embernek tartja magát ebben a mai világban.

Bár, Wárpád akár meg is tarthatja. Sőt, tartsa meg büszkén.

Apám még köpni sem köpne utána.