„A másik emberi tényező az előrelátás képessége, amely a két ember között a politikai jövőhöz kapcsolódik. Lajos óvatos, alkuk, szívességek hálóját építette ki az elmúlt 25 évben, amely nélkül Orbán és a Fidesz ma már csak egy bekezdés lenne a rendszerváltoztatás utáni politikatörténetben. A 2010-es választás után bizonyára megfordult a legendás 70-30%-os arány, talán eltolódások is voltak, de a kialakult rendszer fennmaradt. Orbán autokrata, doktrinér gondolkodása a 2014-es választási győzelem után megerősödött, totálisan le akart számolni az ellenzékkel (centrális erőtér). Lajos azon kapta magát, hogy Orbán az ő alkukból, üzleti gesztusokból álló, gondosan ápolt kertecskéjét neki áll ledózerolni. A jövőre nézve ez egyébként komoly kockázatot jelent minden fideszesre, mert ha fordul kocka, az Isten irgalmazzon nekik, a folyamatosan megalázott ellenzék ugyanis nem fog. Az értelmesebb fideszes belátja, hogy a jövőre nézve a Lajosnak van nagyobb igaza, a végletekben gondolkodó Orbán viszont elmegy a falig (neki is képes menni eszetlenségében). Már pedig Veszprém alatt megfordult a szél, Tapolca pedig Orbán Sztálingrádja lehet. Ezért szükség lesz Lajos konszenzusos praktikáira.
Az előjelek a körültekintőbb Lajos igazát erősítik. Orbán külpolitikailag döntő vereséget szenvedett. Magyarország nem erős bástya, hanem rés az atlanti szövetség frontján. A tavaszig jegelt ukrán fegyveres konfliktusban ilyen »szövetségesre« nincs szükség. Belföldön Orbán kormányzóképtelensége szemet szúró. Az internetadó körüli fiaskó, az útdíj bohózat és a vasárnapi zárva tartás miatti zúgolódás jól jelzik az orbáni politika kudarcát. A fideszes brókerbotrányok kapcsán a PSZÁF jogosítványainak megerősítéséről lamentáló Orbán annyira hülye, hogy arra nincsenek szavak, mert másfél éve nincs PSZÁF. Ő szüntette meg és vonta össze az MNB-vel. A magyar központi közigazgatás szétesett, olyan, mint az az italautomata, amelybe hiába dob pénzt az ember: a kóla gombját megnyomva ropi jön ki.”