„Mi az én problémám a fogamzásgátlással kapcsolatos katolikus elvekkel? Az, hogy a tiltások indoklása néhány esetben sántít vagy érthetetlen.
Természetesen elfogadhatónak és egyértelműnek érzem azoknak a fogamzásgátló módszereknek a tiltását, amelyek bármilyen formában, tudottan vagy tudattalanul abortuszt idéz(het)nek elő. Ide tartoznak a méhbe helyezhető eszközök, a hormontartalmú tabletták legnagyobb része, amelyek a megtermékenyült petesejt beágyazódását gátolhatják. Világos az is, hogy azok a gyógyszerek, amelyek csak rengeteg mellékhatás rizikójával alkalmazhatók, és megváltoztatják a női szervezet működésének egészséges rendjét, nem vállalhatóak egy keresztény ember számára, akinek a testét úgy kell(ene) őriznie, mint a Szentlélek templomát. Ugyanez az érv szólhat – többek között – az átmeneti vagy végleges sterilizáció ellen is.
A problémák a gumióvszerrel és a pesszáriummal kezdődnek, amelyeknél az egyházi tiltás alapja az, hogy...
1. Elválasztják az aktust annak legfontosabb és természetes céljától, a gyermeknemzéstől, mert megakadályozzák a foganást.
»Valahányszor pedig a házastársak fogamzásgátló módszerrel élnek, szétválasztják azt a két tartalmat (ti. aktus és gyermeknemzés), melyeket a teremtő Isten a férfi és a nő természetébe és nemi egyesülésük aktusába oltott, s úgy viselkednek, mint akik ‘felülbírálják’ az isteni tervet, s „kilúgozzák", illetve lefokozzák az emberi nemiséget.« (FC 32.)
Ezzel szemben: A szexuális egyesülésnek fontos, de nem kizárólagos célja a gyermeknemzés, és ezt a II. Vatikáni Zsinattól keletkező dokumentumok sem tagadják: »A házasság azonban nem csupán az életadásra alapíttatott, hanem a személyek közötti fölbonthatatlan szövetség épp úgy igényli, mint a gyermek java, hogy a házastársak kölcsönös szerelme helyes módon jusson kifejezésre, fejlődjön és érlelődjön.« (GS 50.) Ha kizárólagos cél lenne a szaporodás, akkor mi, nők olyan termékenységi ciklussal rendelkeznénk, mint pl. a macskák: csak és kizárólag a termékenység idején lennénk képesek közösülésre. Mi azonban az évnek bármelyik napján képesek vagyunk erre, tehát a terméketlen napjainkon is. A szexuális vágy a termékenységtől függetlenül, sőt még a várandósság idején is jelentkezik, és egészséges emberek esetén nincs akadálya a szeretkezésnek. Ez is egyértelművé teszi, hogy a szexuális együttlétnek nem kizárólagos célja a gyermeknemzés. De akkor mi még? A tapasztalat megadja rá a választ: a férfi és a nő szerelmét-szeretetét és az egymáshoz tartozás érzését mélyíti el.
Ma már ezt megerősítették a tudományos kutatások is: szeretkezéskor mindkét résztvevőben oxitocin hormon szabadul fel, amely csökkenti a félelemérzetet, növeli az egymás iránti bizalmat és a ragaszkodást. Vagyis a szexuális kapcsolat révén maga a természet segíti a monogámiát, fokozza a pár összetartozását. A testi »eggyé válás« és az átélt egyéb közös élmények alakítják ki a házaspárokban azt az érzést, hogy »csont a csontomból és hús a húsomból« (Ter 2, 23) és hogy »egymáshoz illő segítőtársak« (Ter 2, 18 és 20). Minél ritkább a teljes testi együttlét, annál kevésbé érvényesül ez a – hormonok által is befolyásolt – hatás. Az Egyház is fokozatosan ráérzett az elmúlt száz évben a vonzalommal és szeretettel teli (és nem csupán a kötelességnek és az egyházi-társadalmi konvencióknak megfelelő) házasság fontosságára: a férfi-nő kapcsolattal foglalkozó dokumentumok egyre többször említik a pár szerelmét, az egymást is kiteljesítő házastársi szeretet és kölcsönös önátadás fontosságát. (GS 49., HV II. 2., TT 17.)
2. A házasságnak nyitottnak kell lenni az életadásra. Az eszközöket alkalmazó fogamzásgátlás ezt nem teszi lehetővé, a természetes családtervezés módszere viszont igen.
Mélységesen igaz, hogy a házasságnak nyitottnak kell lenni az életadásra. Ha Isten gyermekkel ajándékoz meg, azt nem utasíthatom vissza. Az emberi döntés nem gátolhatja meg Isten akaratának teljesülését – nem is tudná meggátolni azt. A házasoknak kellő alázattal, de józan ésszel és nyitott szívvel kell meghatározniuk saját kapcsolatuk és családjuk teherbíró képességét – ettől függ, hogy hány gyermek vállalására mondhatnak tudatosan igent. Az ő esetükben így hangzik az életre (és Isten tervére) való nyitottság: »Uram, mi úgy véljük, nem bírunk el több gyermeket, ezért nem szeretnénk többet szülni. De legyen meg a Te akaratod, akár a miénk ellenében is! Elfogadjuk, ha Te mégis több gyermeket rendelsz nekünk.« A családtervezés céljára használt eszközök egyike sem száz százalékosan gátolja meg a foganást. De Istennek erre a hibaszázalékra sincs szüksége, ha gyermeket akar fakasztani egy férfi és egy nő szerelméből, mert számára semmi sem lehetetlen.
Ami pedig a kétféle módon védekező (kizárólag TCST-t használó vagy nem abortív eszközöket is használó) házaspárok lelkületét illeti, az indíték és a hozzáállás mindkét esetben ugyanaz: a nem kívánt gyermekáldás elkerülése, ám a mégis megfogant gyermek elfogadása. (...)
4. A természetes családtervezés megfelel a természet rendjének, a fogamzásgátló eszközök alkalmazása viszont nem felel meg.
Ellentmondást látok abban, hogy az élet szinte minden területén használjuk az emberiség által kifejlesztett eszközöket, gyökeresen átalakítva ezzel a régi, természetes folyamatokat – csak éppen a családtervezés terén tilos? A társkeresésben például igénybe vehetjük az internetet, a betegségek leküzdésében a gyógyszereket, az élet meghosszabbításában az infúziót, a lélegeztető gépet – ezek gyökeres beavatkozások a korábbi természetes rendbe, ráadásul az élet leglényegesebb területein! Nem értem tehát, hogy ha a házaspár felelősséggel és nem önző indokból úgy dönt, nem szeretne több gyermeket, miért ne vehetné igénybe ezen a területen is a legújabb technikai lehetőségeket (persze az abortusz tilalmának megfelelve). (...)
7. »A születésszabályozás helyes és tisztességes gyakorlása elsősorban azt követeli a hitvesektől, hogy (...) önmagukon és indulataikon tökéletesen tudjanak uralkodni.«
Így folytatódik az idézet: »Az értelem és a szabad akarat ösztönök feletti uralmához kétségtelenül aszkézisre van szükség, hogy a házasélet sajátos szeretetének megnyilvánulásai a helyes rendnek megfeleljenek: erre az aszkézisre különösen az időszakos önmegtartóztatásban van szükség.« (HV III.3.)
Ezzel szemben a házasságban nem az aszkézis teremti meg a helyes rendet! Legalábbis nem a mesterségesen gyakorolt aszkézis, amely a szüzesség életállapotának eszköze és útja. Persze a házas életforma is bőven hoz olyan helyzeteket, amikor a házas feleknek nincs más lehetősége, mint az aszkézis: például a szexuális önmegtartóztatás egyikük betegsége idején, a nő menstruációja vagy veszélyeztetett terhessége esetén; a lemondás saját kényelmükről, érdekeikről a gyermekek javára, stb. De ezeken a természetes eseteken túl a házasság éppen az az egyetlen terep, ahol férfi és nő bátran élhet Isten-adta ösztöneivel, vágyaival, mert a hűség és az egymás iránti tisztelet védő burokként körbe veszik természetes ösztöneiket. A házasság ugyanis szentség, amelyben a férfi-női nemiség az Istennek tetsző, legmagasabb rendű kiteljesedését és szabadságát élheti meg. Hamarabb válik »rendetlenné« az a házasság, ahol félnek vágyaik megélésétől, mint az, ahol Isten-adta ajándékként ünneplik szexualitásukat.”