Messziről jöttek

„Nem vagyok a távoli kultúrák szakértője, de valószínűleg köztük sincs több közveszélyes, bűnöző hajlamú ember, mint a helyi populációban. Én személy szerint annyi suttyót látok nap mint nap a környezetemben, hogy nem azért aggódnék, hogy a modortalan bunkó, aki rákacsint a lányomra, fekete. Köztük is van jó ember, rossz ember – igen, nyilván bűnöző hajlamú is –, ahogy mindenhol. Az egyetlen, ami számít, hogy valaki hajlandó-e elfogadni egy adott ország szabályait, törvényeit, vagy nem – bőrszínre és származásra való tekintet nélkül. Sajnos előbbire sokan az itt született magyarok közül sem képesek.

A városban grasszáló vagy a hírekben szereplő menekülteket nézve néha eszembe jut, kik lehetnek ők. És örülök, hogy soha nem kell megtudnom, milyen érzés kényszerűen, egyetlen sporttáskába csomagolva az életemet hátrahagyni a hazámat, a családomat. Az életemet félteni a vallásom vagy a faji hovatartozásom miatt, a gyermekemért rettegni, hogy tízévesen férjhez adják vagy áldozatul esik az évek óta tartó polgárháborúnak. Nyomorba süllyedt falvak földjein kaparni a megélhetésért, a leghalványabb remény nélkül, hogy egyszer majd jobb lesz.”