„Vigasz ebben a politikai perverzitásban, hogy a törvények szintjén – vagyis a konkrét politikai tevékenységeik terén – nyilvánvalóan semmit sem fognak érdemben felmutatni. Ezt az improduktivitásukat az uniónak az a határozott döntése is biztosítja, hogy a gordiuszi csomó átvágása helyett a még oly macerás tárgyalásos utat választotta (ld. Beate Merk koszovói utazását is). Itt tehát nincs mit kivárniuk. Még akkor sincs, ha közben – mint azt a Népszava leleplezte – titokban toloncegyezményről kezdtek tárgyalni a szerb kormánnyal. Bármiről egyeznek is meg, ha embertelen formában és a vizsgálati eljárások kikerülésével kezdik el kitoloncolni a menekülőket, annak rájuk nézve lesznek a legsúlyosabbak a következményei. Vagyis az egész akciójuk végül is egy hatalmas blöff marad, ahogyan eddig is az volt.
Kétségbeejtő ugyanakkor mindaz, ami eközben az orbáni vágykiélés melléktermékeként ismét felkavarodik. Ahogy a parlamentben a jobboldalon megint előjöhetnek a klasszikus rasszista és náci klisék – »más népcsoportok tagjai ártó bacilusok hordozói«, sőt, Kósa Lajos szerint kifejezetten egy másik »faj« képviselői*(miközben Koszovóban még csak nem is egy másik rassznak, hanem ugyanannak az európai nagyrassznak a tagja élnek) –, az már tényleg maga a legmélyebb barbárság. Amelynek jegyében a magyar nép könnyen uszítható része nemcsak Orbánt látja majd hatalmasnak, hanem – mint a mellékelt ábra is mutatja – az itthon is fölismerhető, látható rasszjegyekkel rendelkezőket is önmagánál jóval pirinyóbbnak. És ezért – a maga primitív elképzelései szerint – megtámadhatónak, legyőzhetőnek és megalázhatónak.
Igaz, az erre utaló ocsmány utcai feliratokat egy-egy »széplelkűség« vezérelte kéz előbb-utóbb mindig letörli, de ez kevés. Ettől még nem fog helyreállni az a rend, hogy civilizált országban nem lehet a szenvedés kikerülésének parancsát kicserélni a szenvedés okozásának parancsára, egyszerűen szólva a gonoszság uralmára. Márpedig most ezt kell átélnünk: a gonoszság van hatalmon, és nincs, aki érdemben tenni tudna ez ellen.”