„A miniszterelnök létszükségletnek nevezte Magyarország számára a kiegyensúlyozott, folytonosan fejlődő viszonyt egy stabil Oroszországhoz – mielőtt bárki hüledezne, s kutatná, hogy ezt a pártállami rendszerből ismerős, szervilis, kincstári csengésű mozgalmi típusmondatot melyik ország kormányának feje mondta, kérjük, még ne tegye, mert csakhamar kiderül. De az elkötelezett balliberális híveket is óva intjük attól, hogy trendi dühkitöréseik egyikét beindítsák, és a jelenlegi jobbközép kormányfőt sejtsék az elhangzottak mögött. Lelkük mélyén ők is tudják, hogy Orbán Viktor sohasem engedne el ilyen semmitmondó, posztkommunista protokollszöveget. Akiknek viszont valahonnan régebbről ismerősnek tűnnek ezek a szavak, és arra tippelnek, hogy csakis egy szocialista politikus mondhatott ilyeneket, azoknak igazuk van. Gyurcsány Ferenc kormányfő áradozott így 2006. február 28-án Budapesten, amikor Vlagyimir Putyin orosz államfő látogatott el Magyarországra. Természetesen nem csak ebben az egyetlen magasztaló mondatban fejezte ki háláját és feltétlen együttműködési készségét. Ha valaki veszi az időt, fáradságot és utánakeres az akkori híradásokban, csupa hasonlókba botlik.
Ehhez képest több mint vakmerőség, a politikai kalandorság csimborasszója, hogy éppen a bukott szocialista miniszterelnök képes bűnös oroszbarátsággal, keleti elhajlással és a Nyugattól való elfordulással vádolni a jelenlegi polgári kabinetet. Nem különbözik persze tőle egy jottányit sem a komplett ballib gyűlölködő kompánia sem. Gyurcsány kritikátlan nyelvcsapási akcióival, parttalan, fékevesztett (orosz) birodalomimádatával nem volt magányos hízelgő mameluk. Dehogyis! Osztozott ebben minden balos alakulat és politikus. Azok, akik vérben forgó szemekkel szidalmazzák a mai konzervatív vezetést a minden valamirevaló sikeres fejlett ország által alapvetőnek tekintett, és az amerikaiak, németek által hosszú évek óta gyakorolt keleti nyitásért, korrekt gazdasági együttműködésért, éppen hogy oroszellenességgel vádolták akkoriban a polgári ellenzéket, a Fideszt.
Más lapra tartozik, hogy erről a nem évezredekkel ezelőtti történetről és az MSZP–SZDSZ-kabinet Putyin-imádó dörgölőzéseiről miként bírt elfeledkezni a teljes hazai balliberális média. Érdekes módon akkor még nem volt az orosz elnök Lucifer földi helytartója. Sőt. Megható kis műremekek, riportok, életképek születtek Gyurcsány és Putyin találkozásairól, az egymás rezidenciáin, otthonaiban tett meghitt látogatásokról. Hogy teljes legyen a dicstelen múltutazás, még a Kádár-rezsim alatt dívó sajtófordulat sem hiányzott arról, hogy a tárgyalások őszinte, baráti légkörben zajlottak – legfeljebb kissé átcsomagolták. Akkor még az agyonlihegett oroszorientáció volt a trendi, liberális követendő minta; ma a Putyin-frász a kötelező előírás. A lelkendező baloldali pártsajtóból megtudhattuk azt is 2006. február végén, hogy Putyin elnök két puszit is kapott a Gyurcsány család házi kedvenc pulijától, Totótól. Meg hogy mennyire örült az orosz államférfi annak, hogy Dobrev Klárával az anyanyelvén tudott társalogni. De értesülhetett a nagyérdemű egy színes kis riportból arról is, mily önfeledten perdült táncra Magyarország miniszterelnöke a szaranszki finnugor fesztiválon 2007 nyarán, derékon kapva egy menyecskét, továbbá, hogy Putyin elnököt is a parkettre invitálta. A Szabad Nép hajdani szerkesztői megnyalták volna mind a tíz ujjukat örömükben, ha ilyen pezsgő, illatosan életszagú politikai termelési riportokat kaptak volna kézhez az ötvenes évek elején!”