„Könyörgöm, akasszuk fel...”

„Csak ki ne hunyjon a gyűlölet lángja! – mintha mind többen ezt akarnák, és szítanák is megszállottan. (…)

Engem mindez mindjobban elkeserít.

Természetesen két szempont is empátiára sarkallhat minket, ha a komoly szellemi teljesítményt maguk mögött tudó, most azonban sokszor csak az izzó gyűlöletet magukból kiventilálni kívánó hölgyek és urak megszólalásait figyeljük: egyrészt gyökeresen más a felelőssége politikai hatalom nélkül, és ellenzéki attitűddel ezen a hangon megszólalóknak, mint a kormányzati pozícióból hasonlóan beszélőknek. Másrészt: a "könyörgöm akasszuk fel" típusú megszólalásaik mögött van egy alapvető trauma, amelyet magam is átérzek: nem ilyen országot szeretünk volna.

Nagyon messze kerültünk attól a szabad, nyugatias, piacbarát élhető és jókedélyű Magyarországtól, amilyennek reméltük hazánkat sok éven át a rendszerváltás mámorító évei után is, és remélnénk ma is, csakhogy most messzebb vagyunk az ideánktól, mint akár egy évtizede.

Ebben – sokszor leírtam – felelősségünk bőven van nekünk is a »zelmúltnyolcév«politikusainak, s ez akkor is fontos és nem megkerülhető, ha a jelenlegi éra alatt a leszakadás/távolodás a hajdani álmok Magyarországától sokkal felfokozottabb tempóba kapcsolt.”