Gyurcsány, Vona és a kétharmad – Gyurcsány álságos és téves védekezése

2014. december 16. 12:26

A Jobbik Fidesszel való összejátszása akkor is kiderülhetett volna, ha Gyurcsány Ferenc a parlamenti patkón belülről próbálja kiugrasztani a jobbikos nyulat a bokorból.

2014. december 16. 12:26
Szigetvári Viktor
Szigetvári Viktor blogja

„Minden parlamenti szezonban vannak kiélezett szavazási napok. Most ennek különösen nagy jelentősége volt, hiszen egy sajnálatos betegség és egy hiányzó mandátum miatt megváltozott a kétharmad biztosításának feltételrendszere. Kiderült, hogy a Jobbik bizonyos esetekben hozzásegítette a kormánypártokat a kétharmad biztosításához Vona Gábor távollétén túlmenően is, egyes képviselők szavazási magatartásával. Ugyanakkor látszik az is, hogy Gyurcsány Ferenc hiányzó szavazata egy esetben egyedül is kétharmadot eredményezett. Most akkor vagy több ellenzéki nyúl ugrott ki (nem gondolom), vagy pedig sokan fizetik meg a volt miniszterelnök nyúlkiugratós akciójának árát, amit megtehetett volna úgy is, hogy amikor kell, szavaz, és a parlamenti patkón belülről nézi, ahogyan a Fidesszel összejátszó Jobbik lelepleződik. Sajnálatos, hogy nem ezt tette, az ellenzéki választók többet érdemeltek volna.

2014. december 15-e parlamenti szavazásai számos szempontból emlékezetesek lesznek. Az autópálya matricák elszámolásának ügyét gyorsan rendezni akaró kormányoldal az MSZP-től és az LMP-től kapott támogatást a négyötödhöz, így a kérdést még meg is tudják oldani most kedden. Sajnos csak Fodor Gábor, Varju László és az Együtt képviselői szavaztak nemmel vagy tartózkodtak. De ennél is érdekesebb volt 22 olyan döntés, amely a jelenlevő képviselők kétharmadának támogatását igényelte.

Mindennek az az oka, hogy az amúgy is vékony kétharmad az elmúlt hetekben még vékonyabb lett. Sajnos Lasztovicza Jenő hosszú ideje tartó betegsége akadályozza a képviselőt a parlamenti munkában. Ilyen bármikor, bármely parlamentben előfordulhat. Sok erőt és kitartást kívánok neki!

Navracsics Tibor uniós megbízatása miatt immár nem képviselő, így jelenleg az Országgyűlés 199 helyett 198 képviselőből áll. Lasztovicza képviselő úr nélküli szavazások esetén az összes képviselő kétharmadával a kormánypártok csak akkor tudnak döntést hozni, ha más pártokból is vagy a függetlenek közül is átszavaz hozzájuk valaki. A jelenlevő képviselők kétharmadával pedig akkor, ha a nem kormánypárti képviselők közül valaki nem szavaz, nincs benn vagy esetleg átszavaz.

Tegnap ez utóbbi esetekre több példa is volt. A legnagyobb problémát Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc távolléte jelentette. Előbbi betegségre hivatkozott, utóbbi pedig a jobbikos nyúl bokorból való »kiugratása miatt«. Gyurcsány Ferenc védekezése álságos és téves.

22 kétharmados döntésből 8 esetben nem kapott többséget az adott javaslat. Ezek között voltak ellenzéki módosító indítványok (7), amelyek leszavazása a normális parlamenti gyakorlat részének tekinthető stabil kormánytöbbség esetén.

A közszolgálati médiaszolgáltatásokat szabályozó törvények módosítása ügyében a Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslata azért nem ment át kétharmaddal, mert Dankó Béla fideszes és Aradszki András kereszténydemokrata képviselők nemet nyomtak. Érdekes, hogy bár e szavazásnál a Jobbikos Volner János jelen volt, de nem szavazott, Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc pedig távol volt. Ha akár a fideszes, akár a kereszténydemokrata képviselő megszavazta volna az indítványt, megkapta volta kétharmadot, Volner János magatartásától függetlenül.

E törvénymódosítás zárószavazásánál szintén kellett a kétharmad. Érdekes, hogy a két kormánypárti képviselő korábbi hibája (?) után a döntő szavazásnál Szávay István jobbikos képviselő igen szavazatot adott le (Török Gábor Facebook-oldalán félrenyomással magyarázza döntését), így biztosította be a kétharmadot, ami egyébként nélküle is meg lett volna, hiszen a két, korábban hibázó kormánypárti képviselő ezúttal igent nyomott, és így végül 132 szavazattal kapta meg a kétharmadot e törvénymódosítás a 195 képviselő közül.

Jobbikos átszavazás történt a kulcsfontosságú költségvetési salátatörvény összegző módosításának kétharmados szavazásánál. Ezúttal Vágó Sebestyén szavazott át igennel, Szabó Tímea (független, PM) jelen volt, de nem szavazott, Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor ezúttal is távol volt. A törvénymódosításra akkor is meg lett volna a kétharmad, ha Szabó Tímea szavaz (nyilván nemmel) és a jobbikos képviselő is nemet nyomott volna.

Három szavazás esetében Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor és Szabó Tímea együttes szavazási magatartása befolyásolta a jelenlevő képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott döntéseket.

Az egyes közigazgatási tárgyú törvények szavazása esetén 130 szavazattal volt meg a kétharmad 193 szavazatból. Ehhez az kellett, hogy Balog Zoltán (Fidesz) és Szabó Tímea jelen legyen ugyan, de ne szavazzon. Ha Vona, Gyurcsány és Szabó Tímea mind jelen lettek volna, és nemmel vagy tartózkodással szavaztak volna, akkor nem lett meg volna a kétharmad, akkor sem, ha Balogh Zoltán igen szavazatot adott volna le. Ha a három nem szavazó ellenzéki képviselőből csak egy vagy kettő lett volna jelen, akkor viszont még mindig meg lett volna a kétharmad.

Politikailag sokkal súlyosabb eset a költségvetési salátatörvény zárószavazásának ügye. A Fidesz és a KDNP ebben az esetben hozta lehetséges maximális szavazatot, 131-et 194-ből. Vona, Gyurcsány és Szabó Tímea nem szavazott. Ha mindhárman szavaztak volna és nem támogatták volna a salátatörvényt, akkor nem lett volna meg a kétharmad.

A dohánytermékek kereskedelmének botrányos átalakítása is kétharmadot igényelt. E két szavazás esetén Bencsik András (Fidesz) mindkét esetben nemmel szavazott, Volner János (Jobbik) érdekes módon jelen volt ugyan, de nem szavazott, Vona és Gyurcsány pedig távol voltak. Szabó Tímea nem szavazott a dohánytermékek kereskedelméről szóló módosítócsomag elfogadásakor. Éppen ezért 130 szavazattal lett meg a kétharmad 193-ból, 5 nem szavazó képviselő mellett. Legalább három nemleges vagy tartózkodó szavazat kellett volna ahhoz, hogy 130 igennel szemben meg lehessen akadályozni a kétharmadot. A dohánykereskedelmi törvénymódosító csomag zárószavazásánál Szabó Tímea már szavazott, és nem támogatta az indítványt, így 130 igen szavazat mellett 194 képviselőből lett meg a kétharmad. Ebben az esetben ha Volner János, Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc közül legalább ketten jelen vannak és nem szavazzák meg az indítványt, akkor meg lehetett volna akadályozni a kétharmadot. A Jobbik Fidesszel való összejátszása tehát akkor is kiderülhetett volna, ha Gyurcsány Ferenc a parlamenti patkón belülről próbálja kiugrasztani a jobbikos nyulat a bokorból.

A központi címregiszter létrehozásáról és az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a betétbiztosítást, valamint a pénzügyi közvetítőrendszert érintő módosításáról szóló két törvény esetében azonos módon volt meg a kétharmad a kormánypártoknak. Három szavazást érintően 131 szavazata volt az előterjesztőnek 195-ből, ha Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc jelen lettek volna és nem támogatták volna az előterjesztést, akkor nem kapott volna kétharmadot 197 képviselő esetén e két javaslat.

A politikailag talán a legsúlyosabb kétharmados döntési hiba maradt a végére. Gyurcsány Ferenc nyúlkiugrató stratégiájának elhibázottsága miatt kapott kétharmadot a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvénymódosítás. A zárószavazás esetén ugyanis 195 szavazatot adtak le (Lasztovicza, Vona és Gyucsány távol), Bencsik János (Fidesz) tartózkodott, így kapott 130 igen szavazatot a javaslat. Ha csak egy képviselő, például Gyurcsány Ferenc szavazott volna, és vagy nemet vagy tartózkodást nyomott volna, akkor a szociális rendszert érintő módosító javaslat nem kapott volna kétharmadot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pkarcsi
2014. december 16. 17:36
Szarban vagytok elvtársak.Csak nyirjátok egymást,ebből áll egész történésetek is.Vörösbunkók csatája folyik.
SaludePlata
2014. december 16. 16:06
Milyen jól fog mutatni ez a sok adat egy új Excel-táblázatban...
balbako_
2014. december 16. 15:47
A nagy politikusok.Röhej!
ormányos csillós
2014. december 16. 15:47
Újabb szép zsidó szokás: szájjal szívja el a rabbi a körülmetélés során keletkezett vért (újra látható) Forrás: https://kuruc.info/r/6/26091/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!