„Ki akar még több amerikai filmet a mozikba az európaiak rovására? És hormonkezelt marhahúst vagy génmanipulált anyagokat tartalmazó élelmiszert? És ki ért egyet azzal, hogy a jövőben kormányokat is beperelhetnek nagyvállalatok az elmaradt haszon miatt? Ezekre a kérdésekre nem az Európai Unió lakossága, hanem egy átláthatatlan módon, háttéralkukkal létrejött testület (ez lenne az Európai Bizottság) felel majd, amelynek elnöke maga is a multik régi jó barátja.
Az EU és az Egyesült Államok között jövőre létrejövő szabad kereskedelmi övezetnek mi, egyszerű állampolgárok állítólag csak haszonélvezői leszünk. (...)
Csakhogy a legfrissebb felmérések szerint az uniós intézményekben a polgárok mindössze egyharmada bízik, az EU-hoz csupán 45 százalék viszonyul pozitívan, míg az Európai Bizottságnak mindössze 32 százalék hisz. Sőt, ha most tartanának népszavazást az EU-ról, akkor a britek bizony fognák a kalapjukat, és angolosan távoznának (nem fognak).
A Brüsszellel szemben kialakult bizalmatlanság egyik oka, hogy nem tudni, valójában kiknek az érdekeit képviseli. Mert emlékszünk: amikor 2011-ben Magyarország átvette az uniós elnökséget, a bizottság teketóriázás nélkül a nagyvállalatok oldalára állt hazánkkal szemben a bankadó és a szektorális adó miatt, és az akkori nyomásgyakorlást csak a mostanival lehet egybevetni.
Az Amerika–EU-paktum csak akkor lép hatályba, ha minden állam parlamentje elfogadta. Csoda, hogy a rakoncátlan tagállamok nyomás alá kerültek? Mert ne mondja senki, hogy az egész régióban – a Balti-tengertől a Fekete-tengerig – mindössze hat olyan személy él, akit ki kellett tiltani az Egyesült Államokból.”