A honatya

„A honatya

Néz az ember, bele a Parlament neogót klotyójának díszes tükrébe. Elégedetten néz. Honatyát lát abban a tükörben. Olyan honatyát, aki az imént kétszer is jól végezte a dolgát. A biológiai rész nem olyan fontos, az csak szimplán jó volt, de ott a másik, amelyet a jóval nagyobb ülésteremben sikerült elvégezni. Az ember kicsit most bele is mosolyog a tükörbe.

Megoldotta. Na jó, nem csak ő, a többiek is ott voltak. Együtt csinálták, ezt el kell ismernie, de vitathatatlan, hogy ő is kellett hozzá. És együtt sikerült! Jövő március idusától már nem dúlják fel a vasárnap szent békéjét mindenféle internacionalista szivattyúzók, népnyúzók, nyerészkedők!

Szóval megoldották. Nem kérték ugyan a vasárnapi lakatot a bolti alkalmazottak, nem kérték a vásárlók, meg nem kérte senki sem. Már a KDNP-n kívül. Hetekkel ezelőtt még emberünk sem kérte, sőt, kifejezetten hülye ötletnek gondolta. Legalábbis feleslegesnek. Röhögött a KDNP-seken, ugyan, minek erőltetik, beletörött már a bicskájuk három éve is… De ez most nem jut eszébe, ahogy az sem, ahogy a Főnök első szavára átlátta a probléma rendkívüli súlyát azon az álmos frakcióülésen. Most már csak a kellemes érzés van. Probléma ugyan nem volt, de megoldották. A biztonság kedvéért. Meg mert megoldani jó érzés. Az ember utána honatyát lát a tükörben.

»Kopp-kopp-kopp« - ajaj, bezárta a mosdó ajtaját. Megint három koppantás.

Tisztára úgy szól, hogy:

»ma-me-luk«.”