„Putyin, mint Orbán, a siralmas állapotot a nyugati hatalmak ármánykodásának tulajdonítja. Mindkettőjüknek igaza lehet abban, hogy országuk kitettségét előnyükre fordítják azok, akik másképp látják a világot, mint ők, de ebben nincs semmi különös. Ők talán nem ezt teszik a velük szemben állókkal? A kitettség állapotáért azonban csak azok tehetők felelőssé, akik azt létrehozták, illetve fenntartják. A CIA vagy az IMF semmiképp sem felelős azért az orosz költségvetésért, ami csak 106 dollár/hordó árszinttel tartható egyensúlyban, miközben az orosz állam bevételeinek fele, exportjának 68 százaléka az energiahordozók értékesítéséből fakad.
Nem a Nyugat felelős azért, hogy a magyar külkereskedelem GDP-hez mért aránya közel kétszerese az egyébként exportbajnoknak számító Németországénak, miközben exportunk hozzáadottérték-tartalma a német érték negyede, importunké pedig a kétszerese. (Mi alapanyagokat, félkész termékeket és bérmunkát exportálunk és kész terméket importálunk, ők többnyire fordítva.) Mint ahogy nem a Nyugat a felelős azért az óriási devizakitettségért sem, amit ez a szerkezet és két évtized rossz fiskális és monetáris politikája idézett elő.