A fenti példák alapján úgyszólván bárki, kellő becsületességgel, odafigyeléssel, szorgalommal és józan „paraszti” ésszel (vagyis gazdaszemlélettel!) pár hónap alatt rendbe tudna tenni olyan hírhedten kaotikus és „megoldhatatlan” strukturális problémáikról ismert szaktárcákat is mint pl. az egészségügy vagy az iskolarendszer – de alapjában ugyanaz a nyílt forráskódú hálózati séma alkalmazható bármilyen területen. Pontosan akkor és azért nem sikerül rendbe tenni ezeket a szakterületeket, mert újra és újra szakmailag vagy akár gazdaságilag is valamelyik érdekcsoport iránt elkötelezett „szakértőkre” bízzák. Kecskére a káposztát. Nem mintha nem lenne megoldás. Valamikor, valakinek el kell kezdenie ezzel is foglalkozni, nem?
*
Amióta a Balatonnál lakom, egyre eltökéltebben foglalkozom a régiós identitás megfogalmazásával és megerősítésével. Minél több társadalmi szereplővel találkozom, annál nyilvánvalóbb számomra, hogy például egy Balatoni Termék Védjegy bevezetése nem elsősorban nagyobb piaci sikerek és bevételek elérése miatt fontos (bár legtöbben talán ezért kezdenek vele foglalkozni). Egy ilyen védjegy kialakítása során, vagy a Balaton logó megfogalmazásával olyan társadalmi egyeztetési fórumok jönnek létre, amelyeken a különböző társadalmi és gazdasági szereplők megtanulnak együttműködni, érdekeiket és törekvéseiket egymás számára is elfogadható, kulturált formában megfogalmazni. Sőt, akár konszenzusteremtő módon megtanulják közös érdekeiket nagyobb közösségként megfogalmazni, ami az ilyen projektek megvalósítása során sokkal jelentősebb, maradandóbb eredményekkel és szervezeti haszonnal jár, sokkal komolyabb értékteremtést jelent, mint bármilyen mulandó piaci haszon. Generációk lemaradását lehet ezáltal pár év alatt behozni.
Ugyanakkor azt veszi észre az ember, hogy az alsó szintektől a legmagasabb szintekig hiányoznak a dédapáink idejében még működő társadalmi párbeszéd kulturális fórumai. Legfeljebb addig jut el a mai generáció, hogy beöltözünk az elődeinktől örökölt régi ruhákba és jó pénzért jegyeket árulunk olyan gálákra és bálokra, amelyeket valaha azért rendeztek az úri világban, hogy ott kulturált módon megbeszéljék egymással legfontosabb közös dolgaikat.
Az erre létrehozott régi társadalmi formák és alkalmak így eredeti funkciójukat nem töltik már be, és helyettük nem hoztunk létre mást, így nem utolsósorban jobb híján és kulturális igénytelenségből marad a kávéházakban asztal alatt átcsúsztatott vastag borítékok világa, a balkáni maffiakultúra, amely az adott társadalom kulturális szintjét tekintve akkor is leromlott (az eredeti latin értelemben korrupt) rendszert képvisel, ha épp nem szükségszerűen van benne megvesztegetés, mégis áthatja az igénytelenség.
*
Felesleges bebújni dédapáink és dédanyáink ruháiba, turisztikai látványosságként vagy folklórként imitálni őket, ha közben (akár teljesen új és más, saját formákat teremtve) nem tudjuk megvalósítani azt a társadalmi párbeszédet és kulturális szerveződési szintet, ami miatt ők bálokat és gálákat szerveztek, operába vagy lóversenyre jártak. Az sem megoldás, ha ezt ma valaki felesleges és képmutató úri luxusnak tekinti, de közben nem kínál közösségileg vállalható, valós alternatívákat. Naivitás az alkotmányos garanciáktól vagy valamilyen papíron hatékony képviseletet biztosító intézményrendszertől várni a megoldást, ha közben nincs már meg bennünk ennek társadalmi kultúrája, és ezért a megörökölt formákat képtelenek vagyunk megtölteni tartalommal, értelemmel.
Korlátoltság folyton ujjal mutogatni ilyen-olyan helyi politikusokra, hogy ők miért nem csinálják meg helyettünk. Adott esetben semmivel sem korruptabbak a vezetők mint azok, akik ujjal mutogatnak rájuk. Egyébként nem árt, ha mindenkit saját felelősségei szerint ítélünk meg, saját posztjának valós lehetőségei alapján. Amíg a Balaton negyedmillió állandó lakosa, illetve a kilenc hónapon át itt lakó félmillió ember nem tekinti a tópart gazdájának magát, saját háza előtt, saját kertjén kezdve, addig ugyan milyen alapon számíthatna bárki látványos változásra?
Persze jobb lenne, ha közigazgatásilag és költségvetési szempontból is önálló térségként működhetne a Balaton, de önmagában nem attól lesz itt szép, gondozott környezet mindenhol, nem attól művelik meg az út menti szőlőket, nem attól érzik majd magukénak az itt élük régiójukat. Inkább pont fordítva működik ez a dolog: ha elég hatékonyan működnek együtt az itt élők és önkormányzataik, akkor előbb-utóbb logikus következménye lehet a térség fejlődésének, hogy önállóbbá válik.
Az open source struktúra lényege az önkormányzatiság elve és gyakorlata, mely minden szinten és minden területen jobban működik mint a nehézkes, központosított és korrupt rendszerek, a sejtek és élő organizmusok immunrendszerétől a legmagasabb szintű szerveződésig: a kozmoszig. Így működik itt minden, ami tényleg megbízhatóan működik. Elég furcsa jelenség, hogy a civilizációnkban ma még domináns politikai szerveződések pont ellentétes agresszív hálózatosodási és urbanizációs mintákat követnek, mintha a rákos daganatok szerveződésmódját tekintenék irányadónak. Pont erről derült ki az utóbbi két évtizedben, hogy globálisan nem fenntartható és sürgősen, gyökeres váltással vissza kell térni az organikusan működő open source modellhez nem csak az informatikában, hanem a társadalom- és gazdaságszervezésben is.