A másik Románia

Elemi jogainkat sem érvényesíthetjük. Nem lehet saját magyar nyelvű utcánk, nincs helyünk az állami hivatalokban sem, oláhéknak még arra is külön gondjuk van, hogy csupán a vegyes családokból származó magyarok kerülhessenek be ezekbe az állam által működtetett hivatalokba. Iskoláink is alig számban vannak, miközben a messzebbi oláh településekről hozatják be oláh testvérék a fajtájukat, hogy így is létszámfölényben maradjanak magyarjainkkal szemben. És bármilyen előnyjogokat is élveznek oláh feleink, ennek ellenére folyamatosan hagyják el hazánkat. Szinte azt lehet mondani, hogy magyar nyelvünknek igazi lélekmegkötő hatása, ugyanis az irányunkban mindig is ellenszenvesen viselkedő oláhok mennek el elsőkként közülünk. És közben csapdahelyzetbe kerültünk, mert a jelek szerint a magyar nyelv nemcsak az igazi utolérhetetlen emberi jóság nyelvének szerepét tölti be az itteni hétköznapjainkban, hanem egyben a munka szeretetéjét is, az igazi bátorságét, a mindenkori tenni akarásét, és a mi magyarságunk bizony részben nagyon is leépülőben van, hiszen mi a tehetetlenség, az igazi emberi bénultság nyelvén, oláhul kell kommunikáljunk nap mint nap. És csak akkor világosodunk meg istenigazából, amikor egy-egy tőlünk anyaországba távozott személy visszatér hozzánk és látván önmegsemmisítő jegyeket mutató gyáva semmittevésünket, egymaguk cselekedni kezdenek és sorra eredményeket mutatnak fel, de végül is oly fárasztó ez az általuk végigvitt küzdelem, hogy legtöbbször egy adott idő után beleroskadnak a gyakorolt nagy szellemi erőkifejtésbe. A magyar szónak a hétköznapi életben való állandó jelenléte építő jellegű értelmet adhatna jövőnknek, valósággal szárnyalni tudnánk általa, lennének új kitűzött életcéljaink, a minket érő kihívásokra könnyedén választ meríthetnénk a magyarosan nagyobb fordulatszámra felpörögni képes elménk által. Míg közben anyanyelvünk érvényesítésének nagyfokú meggátolása, s egyben az oláh, egyszerűbb műveltségi értékeket eredményező nyelvnek erőltetetten való ránk kényszerítése, mindezek a környezetünket uraló negatív jelenségek azt a következményt vonják maguk után, hogy nem teljes értékű magyarként képtelenek vagyunk önmagunkért harcolni. A Szabadságharc szavunk is sajátosan magyar adottságszámba veendő fogalomnak tekintendő. Ha bízol magyar anyanyelved értékeiben, küzdesz értük, megpróbálod, ahol csak lehet magyar művelődési értékeinket érvényre juttatni, egy idő után oly szellemi és lelki típusú alkotóenergiákat tudhatsz a magadénak, amelyek által bárki ellenünk forduló emberfiát legyőzhetsz, észbeli tudásoddal, benned izzó vakmerő bátorságoddal. És nekünk mindenképpen győznünk kell, mert hiszen ahol a világ legjobb emberei élnek, ugyanott létezik a nagy kárpát-medencei földi pokol feneke is, ahol az egymásra acsarkodó népek mindig is csak egy nyelven tudtak igazán közös szót érteni: a MAGYARON! A cikkíró is inkább francia műveltségi értékeken csiszolta ki szellemi képességeit, ezen a kultúra szemüvegen át vizsgálva helyzetünket tesz jóhiszemű megállapításokat, de nem add nekünk megfelelő megoldásokat, amelyeket csakis a magyar nyelvnek a hétköznapjainkban való újbóli érvényesülése által érhetnénk el. És tényleg, meg kéne győzni mindenkit arról, hogy a mi magyar anyanyelvünk sokkalta többre képes, mint azt eleddig hittük. Általa menet közben megoldhatnánk bármely felmerülő problémát, a magyar szó révén az óromániai egyszerű ember is visszanyerhetné emberi méltóságát, mint volt az hajdanán Nagy Lajos királyunk idején. És többé nem lenne szó a hírekben balkáni válságról, e helyre költözne a földi mennyek birodalma, de mi erre egymagunkban nem leszünk képesek: szükségünk van a magyarországi szabad magyarok mindenkori lélek felszabadító támogatására. A virtuális médiák ez ügyben inkább rontanak, mintsem használnának, ugyanis az írott magyar szón és annak beszélt változatán kívül, semmi más nem képes oly mértékben stimulálni agytekervényeinket, hogy hétköznapjainkban innen-tova végre önmaga jövőjét önként megtervezni képes cselekvőképes egyénekké válhassunk, minden egyéb külső behatások nélkül is. Nagyobb kárpát-medencei ország egy egyszerre több irányba mutató nagyobb fejlődési lehetőséget rejt magába, s ugyanakkor elhozhatja egy kiszámíthatóbb tervezhetőbb jövő lehetőségét, de ahhoz, hogy ez megtörténjék, mindig is szükség van arra, hogy az anyaországi szabad magyarok ne hagyjanak minket játékszeréül, a csak mindent csak önmaguk körül szétrombolni képes egyszerűbb kultúrával rendelkező balkáni oláh előembereknek. Kezdeményeztek, lesz, kibontakozhat egy jobb élet lehetősége Kárpát-medence- szerte, ha pedig az anyaországi magyarok is majd arra várnak továbbra is, hogy a balkáni előember lépjen elsőnek, soha, de soha nem fognak itt a mi dolgaink előrehaladni. S közben az rmdsz Bukarestben mindinkább magába szívja az ottani előemberi műveltségi jegyeket és lesznek mindjobban tehetetlenné, kopaszodnak meg, hull el a foguk sorra, és válnak totál agyleépültté idő előtt. Ijesztően félelmetes nemde, de ez így van: a jó magyar legkevesebb húsz évvel többet él egészségben és teljes alkotói épségben az őt lefitymáló, mindig idegen művelődési értékekbe belekapaszkodni hajlamos lágy-magyaroknál! És most az első lépés az volna, hogy Erdély most külön válik és így kapunk egy lélegzetvételnyi friss levegőt, ugyanakkor persze, az sem mindegy, hogy ezzel egyben harmadolnánk a nyakunkban élősködő oláhok tömegét. Majd mikor Erdély újból felnő és elég erős lesz ahhoz, hogy újabb ingyenélők millióinak a sokaságát a nyakába vegye, jöhet Órománia kérelme a leendő Nagy-magyarországhoz, és milyen jól is fog majd hangzani a havasalföldiek azon esdeklése,hogy: Uniót akarnak nagy-Magyarországgal! Természetesen OV is beszólhatna ez értelemben egy pár jó szót Johannis-nak

Erdély lesz Románia Katalóniája?

Köszönjük meg a tetves franciáknak és románoknak ezt a helyzetet.

A szemlézésből kimaradt az írás legfontosabb része, az utolsó két mondat: „A szükséges kiigazításokhoz még néhány nemzedékre szükség van. Természetesen ha Erdélynek lesz még türelme és ideje bevárni a regátiakat.” Reméljük, hogy a megszállt területnek nem lesz türelme megvárni, amíg hozzárohasztják Romániához.