Csendőrpertu

A múlt század hajnalán Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke így vélekedett arról, hogy hogyan kell viselkedni egy elnöknek: „Beszélj nyájasan, de a hátad mögött tarts készenlétben egy furkósbotot!"

A múlt század hajnalán Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke így vélekedett arról, hogy hogyan kell viselkedni egy elnöknek: „Beszélj nyájasan, de a hátad mögött tarts készenlétben egy furkósbotot!"

A Sors Keze kiszemelte az Egyesült Államokat a Világ Csendőre szerepére. Ezzel a szereppel járó büszkeség sok viselkedési formát predesztinál. A Világ Csendőre viszont nem elégszik meg ezzel a szereppel, el akarja játszani a Szuper Jogállam és az Ultra-Szuper-Hiper demokrácia szerepét is. Shakespeare a Szentiván éji álomban jól jellemezte az akarnok színészt: "Ide nekem az oroszlánt is!"

A mi kevély csendőrünkről Csokonai Kevély című verse jut eszembe: Nézd csak azt, ki amott sétálgat kevélyen, Mindent megvét s útál szemeivel mélyen. Felemeli orrát a többiek felett, Öblös vitorlája hajt igen nagy szelet. Ezt mihelyt valami szellő megmozgatja, Azonnal kétfelé büszkén fintorgatja. Fel sem vesz senkit is nagy rátartiságban, Mintha csak ő volna ember a világban. Sajnálja a főldre bocsátni lábait, Útálván a véle testvér főld porait. Sőt büszke lelkének az esik terhére, A Teremtőt azért veszi crisisére; Hogy amely levegőt a szegény kilehell, Úri tüdejének színi ugyanazt kell. - Emberek! vagy hérók légyetek s istenek, Ha kevélységtekkel lehettek ilyenek; Vagy légyetek vélünk emberecskék ti is, Így több becsűletet fogunk adni mi is. Mely nagy balgatagság, csak embernek lenni, Mégis a hasonló embert fel sem venni! S azzal, hogy valaki másikat megvetett, Azzal pretendálni tőle becsűletet. A becsűlet olyan dögpárának langja, Mint a lidérc, melyet szűl a sír barlangja. Aki ezt kergeti, elrepűl előle, S azt szokta kísérni, aki szalad tőle. Az embernek igen kényes természeti, S magát megvettetve látni nem szereti. - Mit nyér hát, ki mindent odavét oktalanúl? Őtet is megveti minden: s kárán tanúl. - A kevélység csupán a bolondnak gondja; Úgy van! mert a kevély a világ bolondja. Hát a világnak ily bolondja sok van-é? - Hogyne! sőt a világ az ily bolondoké: Sőt már a kevélyek oly nagy számmal vannak, Hogy aki nem kevély, már azt tartják annak. Tarka luftballonok! lebegő árnyékok! Gyermekségből támadt fényes buborékok! Lám a nemes ércek mind fenékre szállnak, Mikor az otromba tökök fenn úszkálnak. --- Aztán most már három pohár Kerektölgyes után eszembe jutott még Csokonai Borital mellett című verse (A német és a Duna szavak tetszés és igény szerint behelyettesítendők a jenki és tenger szavakkal): Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek, Kurvanyjok, hiszen én velek nem cserélek. Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem, Van borom, pecsenyém, egy-két tál ételem. Senki nem ruházza rám a sobrák nevet, Faszariságomért huncfut aki nevet. Alább írt sem jár a nyakamra ám senki; Ki tart adósának, ki húz a gyepre ki? Azért, hogy nem kapok a gyülevész kincsen, Mégis, jó barátom, semmi bajom sincsen. Azért, hogy a bankót nem gyűjtöm rakásra, Hiszem a jó Istent, mégsem szorít másra. A régi magyarság is eleget itt s ett, Mégis, aki munkált, az koldússá nem lett. Hanem hogy a német a Dunán áltúszott, A sok bolond módi országunkba csúszott. Maskarává tette a szép magyar dámát, Azólta nem tudjuk a pankrótok számát. Ha a szegény Zrínyi már ma feltámadna, Magyar emberekre csak itt s ott akadna. A gárdának fénye itt s ott sugározott, De hogy a némettel együtt bogározott: Az ugorkafán is narancsot keresett, Megbotlott a lába s a porba leesett. A Fáy-, Patay-ház is gazdagabb volt, Míg a magyar szokás belőle ki nem holt. Az öregek minden névnapon báloztak, Ettek, ittak, mégis nem bankrotiroztak. Vagy talán csak szégyen annyi borral élni, Szégyenebb, barátim, magunktól kímélni. Árpád nem szégyelte locsolni a torkát, Mert maga meghívta innya Hubát, Horkát, Szerencsen mindnyájan együtt ivogattak, Az áldomás közbe nagyot kurjantottak. Ugyanott Etele Gyulával végtére Egy nemesest is járt a Lehel kürtjére. Hát én külömb ember lészek úgy azoknál A rettenthetetlen vitéz magyaroknál, Ha magamtól egy-két pohár bort is szánok, Mint némely pénz után járó publikánok, - Nem - baszom az anyja hugyos németjének, Huncfut, aki hódol ocsmány manérjének. Szilágyi napestig szűntelen borozott, Egyszer, midőn Buda alatt táborozott: Az ellenkezőket mégis széjjel verte, Mátyásnak a magyar koronát megnyerte. Igyatok, barátim! igyatok, hiszen mit... Magyar ember kínál, ne féljetek semmit. Buzog még énbennem elhúnyt ősim vérek, Buzog is, még mástól kenyeret nem kérek. Azt pedig nem hiszem, hogy valaha légyen, Mert az igaz magyart nem érheti szégyen. Igyatok, kurvanyja, fiúk! a világnak, Kurvanyjok azoknak, akik minket rágnak Tudok én már annyit oláhúl, mint tótúl, Hogy nem ijedek meg hatlovas hintótúl. Igyatok, barátim! eb, aki nem iszik! Egyikőnk sem iszik, ha a sírba viszik!