A befogadók népe

„Idehaza még a kilencvenes évek végén folyt intenzív vita a bevándorlás problémájáról. A baloldal (akkor ez alatt az MSZP-t és az SZDSZ-t értettük) kétmillió idegen betelepítését követelte középtávon, különben lebénul a magyar ellátórendszer, tette hozzá fenyegetően. Persze a szomszédos államokban élő magyarok bevándorlása szóba sem jöhetett, hisz még megsértődik Pozsony és Bukarest! (Internacionalista érzékenység?) A baloldal szerint tehát a jövő szorgos magyarországi munkásainak a harmadik világból kellett volna érkezniük.

A napnál is világosabb volt, hogy egy kétmilliós, bőkezű segélyekkel letelepített idegen tömeg leginkább a választásokon fejezhette volna ki túláradó háláját jótevői iránt. Azok a kulturális karambolok, netán véres konfliktusok, amelyek az erőltetett bevándorlás nyomán keletkeztek volna (hogy a magyar hagyományrendszer és a nemzeti identitás, összetartozás eróziójáról ne is beszéljünk) még jól is jöttek volna a baloldalon. Hisz mindezt tálcán kínálhatta volna azoknak a globalista hatalmi központoknak, amelyek már régóta allergiásak a nemzet fogalmára. (…)

Az ad különösen nagy aktualitást mindennek, hogy az elmúlt hét végén csaknem félszáz határsértőt fogtak el a magyar hatóságok déli határainkon. Köztük gyerekeket, asszonyokat... Brüsszel szeretné ha Magyarország a korábbinál nagyobb szerepet vállalna a menekültek befogadásában. Tény, hogy felerősödtek a világban a migrációs folyamatok, s vannak olyan országok, illetve régiók, amelyek a migráns tömegek célpontjai lettek. A gazdag Svédország, a hiperliberális Hollandia, a bőkezű Nagy-Britannia. Vagy az igencsak tehetős Németország. Elvben a migráció természetes dolog, hisz a nagy gazdasági erő, a konszolidált társadalmi közeg, a juttatások széles skálája, s a kényszerek és elvárások látszólagos hiánya óriási csábítást jelent. Így indulnak meg a kelet-európai romák is a Nyugat gazdagabb országai felé.”