A 3. Magyar Köztársaság legnagyobb politikai műbalhéi (1. rész)

„7. Bácsfi Diána

A mai napig rejtély, hogy okozott 2003-2004 környékén országos méretű botrányt Bácsfi Diána rövid életű újnyilas mozgalma, akik miatt majdnem gyülekezési jogról szóló törvényt is módosították (pedig máig nem tudni, hogy Bácsfin kívül volt-e más tagja a csoportnak). Ugyanis tényleg csak annyi történt, hogy egy szeretethiányos bölcsészlány kiragasztott néhány plakátot a Nagykörúton, aztán a „Magyar Jövő Csoport” nevében bejelentett egy demonstrációt. Az egész „mozgalom” teljesen észrevétlen maradt volna, ha nem repül rá a teljes baloldali média- és politikai elit, nincsenek a felháborodott cikkek, parlamenti felszólalások, nem szerveznek miatta antifasiszta tüntetést.

Az igazi vicc az, hogy az időszakban bőven működtek a valóságban is létező neonáci szervezetek Magyarországon: 2003-ban engedélyezte a bíróság (a 90-es években katonai szárnyként elindult Magyar Nemzeti Arcvonalból kivált) a Vér és Becsület Közhasznú Kulturális Egyesületet bejegyzését, számos ilyen szellemiségű hírlap terjedt, a média mégis Bácsfi Diána bohóckodása miatt vizionált nyilas puccsot. A Magyar Jövő Csoport tüntetése aztán érdeklődés hiányában elmaradt, Bácsfi Diána pedig azóta megtért, és Avatara Satyavati néven ad elő ufókról, csakrákról és földenergia-gyógyászatról (ez a tény nagyjából eldönti azt a vitát is, hogy provokátor volt-e, vagy egyszerű futóbolond). (…)

5. Az Árpád-sávos zászló

Az 2006-os zavargások közepette Gyurcsányék azzal próbálták elvenni a tiltakozások élét, hogy kihirdették: a tiltakozók valójában neonácik. Ennek bizonyítására vették elő Árpád-sávos zászlót, amely korábban is ott volt mindenféle jobboldali rendezvényen, és az átlaghasználó valószínűleg annyit tudott róla, hogy egy régi magyar zászló, amivel jól meg lehet mutatni az idegenszívű ellenségnek. (Jól példázza egyébként az akkori politikai elit és a valóság viszonyát, hogy ezen a zászlón keresztül próbálták megfogni a tüntetőket, hiszen könnyen találhattak volna valódi újnyilas elemeket a kormányellenes tüntetések környékén, a Szabó Albert volt harcostársaként ismert Ekrem-Kemál Györgytől kezdve a Kossuth tériek Nemzeti Bizottmányát szervező Halász Józsefig.)

Ezután rövid időre úgy tűnt, tízmillió vexillológus országa lettünk: parlamenti felszólalások, publicisztikák, tévé- és rádióinterjúk sora érvelt az ellen vagy mellett, hogy középkori, vagy nyilas jelkép-e négy vörös és négy ezüst sáv, hogy mennyi sávnak kéne lennie, illetve, hogy egyáltalán mit akarnak a tüntetők kifejezni ezzel a zászlóval. Erről magukat a tüntetőket nem igazán kérdezte meg senki, viszont az Árpád-sávos zászlók nem tűntek el a tiltakozásokról, hiszen ha a kormányt idegesíti egy jelkép, akkor a kormányellenes tüntetők nyilvánvalóan még nagyobb lelkesedéssel fogják lobogtatni.

A zászló október 23-ára a Gyurcsány-ellenes demonstrációk hivatalos jelképévé vált, majd a tiltakozások lecsengése után simán lenyúlta és hivatalos pártzászlóvá tette a Jobbik. Vagyis többpárti összefogással sikerült egy újabb történelmi jelképet fegyverré silányítani a napi politikában. A zászlóvita egyetlen pozitív hozadéka az volt, hogy általa tömegek tettek szert alapszintű heraldikai ismeretekre.”