Ellenakciókat, de ésszel

Az orosz imperializmus hagyományokra tekint vissza, vannak, akik azt tartják: ez Oroszország fő hagyománya. Gogol lelkesülten írt arról, hogy hazája majd a fél világot uralma alá hajtotta. Dosztojevszkíj pedig Konstantinápoly elfoglalása után vágyakozott. Puskin verssel üdvözölte a lengyelek 1831-es szabadságharcának leverését. Tyucsev még a halálos ágyán is az után érdeklődött, hogyan foglalták el az orosz csapatok a khivai kánátust. de Custine márki, a francia utazó, 1839-ben úgy látta: Az orosz nép ma képtelen bármit is elérni, kivéve a világ elfoglalását. Hasonlóan látta Marx: Az orosz történelem nem más, mint terjeszkedés, amely helyettesíti a belső életképességet. 1849-es viselt dolgaikról minden magyar tud. 1914-ben harmadiknak léptek az Osztrák-Magyar versus Szerbia háborúba, ezzel világháborúvá eszkalálták a balkáni konfliktust. A Bolshevik puccs után meghirdették a világhódító kommunizmust, a Szovjetunióval, mint példával és eszközzel. Így érkeztünk 1939-hez, a Náci-Szovjet paktumhoz. Ennek értelmében elfoglalták Kelet-Lengyelországot. Ekkor lett a történelemben először orosz-magyar közös határ a Kárpátokban. Röviddel ezután a szovjetek megtámadták Finnországot és elfoglalták egy részét. Mondjam még?

Az Oroszországba akkreditált francia nagykövet Paléologue már a trónörökös elleni merénylet előtt, 2014 májusa elején helyesnek érezte, hogy kormányát tájékoztassa egy Ausztria-Magyarország elleni orosz támadás tervéről. Arra a felvetésére, mit tenne Oroszország az idős osztrák császár lemondására válaszul, Krivosein orosz miniszter még a kérdés befejezése előtt közbevágott: „Először is birtokba vennénk Galíciát. Szukhomlinov tábornok, a hadügyminiszterünk, a napokban magyarázta el nekem, hogy Galícia birtoklása határaink védelme szempontjából megkerülhetetlen. Azon kívül, hogy ez alapvetően orosz terület.” Forrás: Sean McMeekin: The Russian Origins of the First World War (Az első világháború orosz eredete), Harvard University Press, 2011, 22.old.

Hátha az athéni demokrácia az volt a maga rabszolgáival, akkor miért ne lenne damokrácia Putyiné?

Most itt meg kell állnunk egy kis gondolkodásra. A téma, Oroszország demokratikus mivoltja. Hát, éppen itt az ideje a politikai kategóriák felülvizsgálatának. Mert, mi értelmük van, ma? Nem mondom régen, igen, amikor irányt kellett szabni és ehhez szakkifejezések, rendszerelmélet és a rendszer definíciója volt szükséges. Viszont, a mára megnevezett összes társadalmi rendszer ismert, ma már felesleges azokat ideológiai kalodába zárva vakon követni. Mert mi van, ha azt mondja valaki, hogy Oroszország nem demokrácia? Na bumm! Nem demokrácia. Na és? Viszont a mai oroszok kurvára meg vannak elégedve ezzel a "nem demokráciával", mert talán soha sem éltek ilyen jól, mint napjainkban. Oroszországban a polgári lét soha ekkora fejlődést nem élt át, mind életszínvonal, mind az ország külső képét illetően. Igen, újra egy karizmatikus vezető uralja a politikát, de az oroszokat ez nem zavarja, inkább soha nem látott népszerűséggel viselik. Ma már egyszerűen nevetséges ideológiai sémákban gondolkodni, amely során a jó azért tilos, mert nem az uralkodó eszme credoja szerinti. Orbán is ezért kap a liberális demokrácia főpapjaitól, mert ebből a credoból itt-ott kilóg. Szerintem pedig lógjon ki, ha az az ország javát szolgálja. Túl kell tudnunk lépni az eszmei korlátokon és a jobblét célszerűen szükséges lépései szerint kell megszervezni a társadalmakat. Kinél és hol, miként! Kína sikerei sem jöhettek volna, ha a dogmatikus szocializmus mentén küszködtek volna évtizedek óta. Így azután az oroszokkal szólva: mit számít, hogy egyesek nem tartják demokratikusnak Oroszországot.