Egységben a gyengeség

„Az egységes nemzet tulajdonképpen abban egységes, hogy nem kérdőjelezi meg a hatalom elveit. Ezért a hűség a legfontosabb, minden más csak ebből vezethető le. Bármi, ami ellentmond a hatalom iránt való hűségnek, az elítélendő. Ha nem gondolod úgy, hogy képes vagy a kora ötvenes fehér heteroszexuális férfiklub rajongói körébe beállni, akkor rád rossz sors vár Magyarországon.

Ez nem közmegegyezés, és nem is nemzeti minimum. Ez nem egység, hanem egy kisebbség uralma, ami az emberek jogos haragját és félhalott reményeit kihasználva tudatosan törekszik a hatalom kizárólagos birtoklására. Ez nem egység, hanem kirekesztő hatalmi technika, ami súlyosan károsítja a demokráciát és a jogállamiságot.

Egyik nemzet sem egységes. A nemzetek szükségszerűen sokszínűek, és éppen ebből tudnak erőt meríteni. Magyarnak lenni nem azt jelenti, hogy valaki fideszes, mint ahogy a demokraták sem mind az Együttre szavaznak, pláne nem az MSZP-re. Magyarnak lenni egy állapot, amit minden ember másként tölt meg tartalommal. Ebből következik, hogy a nemzet nem egység, hanem közösség, melyet különböző, mégis egy alapvető dologban egyező emberek alkotnak.

Sokkal erősebb és életrevalóbb az a társadalom, ahol egymással kölcsönhatásban tud létezni a művész és a rideg ellenőr, a zsidó és a muszlim, az ateista és a keresztény, a heteró és a meleg, a cigány és nem cigány. Mindenki más, az egységesség elve pedig ezt a másságot, ezt az elütőséget, ezt a sokszínűséget töri le, ezzel pedig megfosztja az embereket az önkiteljesítés jogától, a társadalmat pedig a sokoldalúság izgalmas, vibráló fejlődésétől.

Az egységes nemzetek – vagy azok a nemzetek, amiket vezetőik egységesnek szeretnének látni – nem élhetnek jól. Igaz, sokáig elvegetálhatnak, de az egység unalmat és közönyt szül, ami kerékkötője a fejlődésnek. Ha a magyar társadalom hagyja, hogy a kormány belesüppessze az egységesség mocsarába, akkor legjobbjai továbbra sem itthon fogják tervezni a jövőt, akkor továbbra is szürke, önhitt és végtelenül csalódott lesz minden. Egységet csak ezekben lehet teremteni, hiszen a pozitívumok, a lendületet adó gondolatok és élmények már szükségképpen különbözőek, sokszínűek. Ettől fél a hatalom, és ezért találta ki az egységesség meséjét.

Egységesek a rosszban, vagy sokszínűek az örömben? Ezt kell eldöntenie a társadalomnak. Ha ebben kialakulna egy nemzeti minimum, akkor összehasonlíthatatlanabbul jobb lenne ebben az országban élni.”