A tárcánál és az egyes cégeknél még a héten eredményhatékonysági elemzést készítünk. Amennyiben valahol úgy látjuk, hogy a hatékonyság vezetői kompetencia miatt szenved csorbát, ott meglépjük a szükséges személyi változásokat. Ugyanakkor nem cél az állami cégek lefejezése. Ha lesznek személycserék, azokat a következő hetekben bejelentjük, senkit nem szeretnénk sokáig bizonytalanságban tartani. (...)
Kinevezése óta folyamatosan politikai támadások kereszttüzében áll. Ez mennyiben nehezíti miniszteri feladatainak ellátását?
Egyáltalán nem befolyásolja a szakmai tevékenységemet. Üzenem az ellenfeleimnek, hogy írhatnak bármit, ez a jövőben sem jelent majd problémát, nem tántorít el attól, hogy elvégezzem a rám bízott feladatokat. A támadások nem leptek meg, mert ez együtt jár a pozícióval, ráadásul én vagyok az egyik új arc a kormánytagok sorában. A mélységük viszont váratlanul ért. Hiszek a véleménynyilvánítás szabadságában, de senkit nem lehet a személyiségi jogában sérteni, senki nem nyilváníthat úgy véleményt, hogy az már a bűncselekmény határát súrolja. Márpedig voltak olyan megnyilvánulások a sajtóban, amelyek utóbbi kategóriába tartoztak. Megdöbbentő, hogy tudomásom szerint már a feleségem cégeiről és a családomról gyűjtenek adatokat, aminek semmi köze a politikához vagy a közszereplői mivoltomhoz. A családom számomra az első, ezért megvédem őket. A miniszteri poszt betöltése előtt ügyvédként dolgoztam, és folytatni is akarom ezt a pályát, ha majd egyszer távozom a politikai életből. Cégjoggal foglalkoztam korábban, de vannak olyan politikusok, akik régebben büntetőjogi területen dolgoztak. Ők biztosan kapcsolatba kerültek akkor különböző bűncselekményekkel, hiszen ez volt dolguk. Mégsem süti rájuk a bélyeget senki, hogy betörők vagy tolvajok lennének, és ez így is van rendjén.”