Itt diszkrimináció, ott reform

„Ezúttal nem a támadott, majd lekoppintott bankadóról és a szektorális válságadókról van szó, hanem a bírák nyugdíjkorhatárának leszállításáról, amit a Matteo Renzi vezette balliberális oldal határozott el Rómában. Eszerint a 70 éves bíráknak szépen szögre kell akasztaniuk a tógát, és elballagniuk nyugdíjba, eddig ugyanis akár 75 évesen is még ott trónolhattak a pulpituson. Sőt, jövőre tovább csökkentenék az állomány felső korhatárát, de hogy ne tapossanak az amúgy is kivételezett bírák lelkébe, a tervezet szerint 2016 végéig csak fokozatosan érhetik el a 66 éves maximumot. Az olasz sajtót végigböngészve hőzöngésnek nyoma sem látni: baloldali és jobboldali lapok hasonló természetességgel vették a privilégium felszámolását, igaz, a futball-világbajnokság viszi a hírek 90 százalékát – még ha már ki is esett az olasz csapat. A mindössze 400-440 főt érintő rendelet nem hozta lázba sem az Európai Uniót, sem a velencei bizottságot, sőt, még Viviane Reding biztos asszonyt sem, szemlátomást mindenki nyugtázta, hogy ahol a közalkalmazottak átlagos nyugdíjkorhatára 57 és 66 év között mozog (a ledolgozott évek szerint), ott nincs mit hőbörögni, ha valakinek 75 évesen visszavonulót kell fújnia. A reform – mert ott így hívják, amit a Magyarországon diszkriminációnak és a demokrácia súlyos megsértésének neveztek korábban – célja ráadásul egybeesik a magyar célokkal: munkalehetőséghez juttatni a fiatal szakmabelieket, és gyorsítani az ügyintézésen. A szakma persze ott is hisztizett, de főleg azért, mert a bírói »szakszervezet« elnöke maga is érintett az ügyben, de ezenkívül néma csend. A tervezet ugyanis beleillik a Renzi-kabinet ezernapos reformprogramjába, amely közös nyugdíjazási normát szeretne elérni a közalkalmazottak táborán belül. Valami ilyesmi történt nálunk is, amikor 2011-ben a 40 évesen már nyugdíjazható rendőrök és tűzoltók, illetve a 70 éves korukig dolgozó bírák szolgálati ideje között feszülő apró ellentmondást szándékozott felszámolni az Orbán-kabinet, de akkor, érdekes módon, ez a törvénymódosítás kötötte le az uniós jogászok minden munkaidejét. Volt itt nagy felháborodás, a demokrácia temetésétől kezdve a brüsszeli feljelentésekig minden – és végül az történt, ami Matteo Renzivel valószínűleg sosem fog.”