Elmarad a diadal az államadósság elleni háborúban

2014. május 20. 15:45

Történelmi csúcs közelébe, 84,6 százalékra emelkedett a GDP-arányos államadósság az idei első negyedév végén.

2014. május 20. 15:45
Hornyák József
Világgazdaság

Az államadósság elleni háború – az adatsort tekintve – legjobb indulattal is csak döntetlenre áll, hiszen már 2009 elején is 80 százalék felett volt a mutató, és azóta sem tudott tartósan csökkenni. Vagyis a második Orbán-kormány stabilizálta az államadósságot, igazi eredmény mégis az lett volna, ha a nyugdíjpénzek elköltésével érdemben csökkenteni tudják. Így pedig inkább úgy tűnik, hogy vesztésre áll a háború.

A bruttó adósságnál kevésbé tartják fontosnak a piaci szereplők a nettó tartozást, de ez is fontos információkat hordozhat. Ha az állam kötelezettségeit a vagyonával csökkentjük, akkor mindössze 64,6 százalékos GDP-arányos (nettó) adósságmutatót kapunk. Három évvel ezelőtt viszont még tíz százalékponttal alacsonyabb volt a nettó adósság – a nyugdíjpénzek de facto államosítása után –, és a négy évvel ezelőtti szinthez képest sem láthatunk csökkenést. Sőt, korábban soha nem volt 64 százalék felett a nettó adósság.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gross
2014. május 20. 22:49
Egy drámai zuhanást követő stabilizációt láthatunk. A zuhanás mögött az eszement szocialista kormányok és a világgazdasági válság álltak. A stabilizáció mögött meg egyértelműen Orbán nagyon kemény és ténylegesen végrehajtott döntései (főként a bankok, hipermarketek, telefonszolgáltatók stb. megsarcolása) állnak. Többet remélni szerintem nem lehetett. Némiképp másként stabilizálni - a középtávú növekedés feltételeit és a jogbiztonságot jobban megőrző módon - szerintem lehetett volna, de ez akadémiai vita lenne. A lényeg, hogy a következő években mi fog történni?
Mich
2014. május 20. 18:03
Egy csomó egymásba fonódó folyamatról van szó... Az Orbán kormány nyilván fontosabbnak tartja a nemzeti vagyon visszaszerzésének és gyarapításának az elkezdését, mint a "diadalt" az államadósság elleni harcban.... Sokáig lesznek még más olyan fontos ügyeink, mint az államadósság 80% alá szorítása - de legalább nem nő, mint Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai alatt...!
freehckr
2014. május 20. 16:15
Kezdődik... 2006 újratöltve, akkor az MSZP-SZDSZ kampányhazugságai és a „trükkök százai” kezdtek szép lassan lelepleződni májustól. Aztán jött június, július, a Gyurcsány I-II csomagok, augusztus, szeptember, Gyurcsány III. csomag, MSZP-SZDSZ támogatottsága zuhant, szeptember, őszödi beszéd, és repültek az első molotov-koktélok... :) Hihetetlen mennyire ostoba a magyar választópolgár, hogy két évtizede állandóan a nyakunkba ültetik a Fidesz-MSZP bűnszervezeteket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!