„Említetted nemrég, hogy ha az LMP felajánlana neked egy fix parlamentbe jutási pozíciót a listáján, akkor el tudnád képzelni magad, mint országgyűlési képviselő.
Régóta van egy ilyen ambícióm, hogy meghackeljem a parlamentet.
Hogyan?
Biztos, hogy nem fogom elmondani.
Zászlókat hajigálnál?
Dehogyis. Egyébként én akár az LMP menedzsmentjét is átvenném, de csak akkor, ha kapnék a munkámhoz két zavartalan évet, továbbá én nevezném meg a munkatársaimat. Ez alatt az idő alatt pedig kuss lenne, és egyféle dolgot csinálnánk, továbbá két éven keresztül tilos lenne ránézni a közvéleménykutatási adatokra. Az LMP pont azért van elátkozva, mert nincs saját politikája. Ehelyett van egy rakás különböző környezettudatos, jogvédő, biogazda meg baloldali, és ki tudja még hányféle platformja, akik folyamatosan nyírják egymást. Bázisdemokratikus vergődés zajlik. Ahhoz, hogy egy modern XXI. századi párt és mozgalom tudjon alulról megszerveződni, nélkülözhetetlen valamiféle politika. Nos, ez az, ami az LMP-nek nincsen.
Magyarán: radikálisabban?
Hát persze, hogy radikálisabban. Éppen, hogy befújta őket a szél a parlamentbe. A hazai pártok két legsúlyosabb bűne a szavazatvadászat és a szavazatféltés. A szavazatvadászat eszköze a nyugdíjemelés meg a rezsicsökkentés, a szavazatféltésé a szmájlizás, a cukiskodás, a kutyasimogatás és mindennemű hentergés a bulvárban. Vona Gábor kutyás képeinek a gyakoriságán például jól mérhető a négy éve még ultraradikális Jobbik folyamatos konszolidálódása. Nos, az LMP legfőbb bűne a szavazatféltés. Mindössze az lehet a zavaró, hogy alig öt százaléknyi szavazatot féltenek, akárcsak az egykori SZDSZ több mint egy évtizeden át. Az a baj velük, hogy kényszeresen tartják magukat azokhoz a kommunikációs és viselkedési normákhoz, amelyeket még a kilencvenes évek balliberális értelmisége követelt meg minden olyan politikai szereplőtől, aki szerinte szalonképes. Schiffer és társai máig nem veszik észre, hogy egyáltalán nem létezik az említett szalon, soha nem is létezett, hogy az egész politikai korrektség nem volt más, mint egy kívülről generált gátlás, és bár a balliberálisok politikáját elutasítják, a tőlük tanult hangvételt képtelenek levetkőzni. Persze előnye is van ennek a karizmátlan politikamentességnek. Éppen öt parlamenti mandátumnyi. Magyarán az LMP olyan párt, amire egy politikailag független ember jó lelkiismerettel képes szavazni, hozzáteszem: a választottjaihoz fűződő kormányképesség legcsekélyebb illúziója nélkül.
Gyakran jelzed, hogy zavarnak a politológusok.
Ha pártvezető lennék, politológust nem engednék a pártház közelébe se. A politológia több évtizede mérgezi a politikát azzal, hogy a közösség szolgálatának helyébe a »hoz vagy visz« velejéig korrupt logikáját emeli. A politológus olyan, mint Mekk Elek, az ezermester. Hogyha elbaszódik nálad mondjuk a kazán, akkor te bojlerszerelőt hívsz, vagy ezermestert? Nyilvánvaló, hogy nem az ezermestert hívod ki, mert tudod, hogy az csak széjjel fogja barmolni a bojlert, úgyhogy szakemberre bízod a munkát. Na, a politológus, az pont nem az. Nem ért a gazdasághoz, mert nem közgazdász, nem ért a történelemhez, mert nem történész, nem ért a társadalomhoz, mert nem szociológus, és nem ért az eszmékhez se, mert nem filozófus. Valójában semmihez sem ért, kizárólag ahhoz, hogy egy politikai döntés szavazatot hoz vagy szavazatot visz. Banális frázisok tudományosnak látszó előadása zajlik minden tévé- és rádiócsatornán. Ma már egy tévéstúdióba – mondjuk az egykulcsos adó bevezetésével kapcsolatban – nem egy közgazdászt hívnak, hogy az elmondja, milyen hatással lehet az a gazdaságra, de nem is egy szociológust, hogy a döntésnek a különböző társadalmi csoportokra való hatásait mérje fel, hanem egy politológust, hadd exportálja ki minden otthonba a politikát megmérgező elvtelen hatalomtechnikai spekulációit. Hadd örüljön a Sanyi bácsi, hogy jó sok szavazatot hoz a konyhára a Fletó legújabb húzása, hát úgy szereti, mintha a saját fia lenne! A politológusok megítélését emellett tovább rontja, hogy elektronmikroszkóppal kell keresni köztük olyat, aki független lenne.”