„Hangsúlyos üzenete volt szombati beszédének, hogy egységet bont, aki megosztja szavazatát. Lehetséges, hogy még mindig van, aki nem látja a különbséget a Fidesz és mondjuk a Jobbik között?
Többször volt alkalmam beszélgetni Lothar Matthäusszal, a németek világbajnok labdarúgójával, amikor még a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. Egyszer megkérdeztem tőle, szerinte miért nem vagyunk versenyképesek, miközben itt is vannak tehetségek, technikás játékosok. Ő erre a maga utolérhetetlen angolságával azt válaszolta: »too much spekulieren«. Vagyis túl sokat spekulálunk. Matthäusnak igaza van, a magyar ember folyton spekulál, ami talán a fogékony elméjéből, a tehetségéből és nyelvünk sajátosságaiból adódik. Nekünk talán fel sem tűnik, de ha csak ülünk valahol és várakozunk, akkor is állandóan gondolkodunk valamin. Külföldön rádöbbenhetünk: ez máshol nem így van. Nem általános emberi tulajdonság, ez egy magyar fajtajelleg. Ha pedig az ember folyton gondolkodik, akkor elkezd variálni. Például azon, hogy ha már két szavazata van egy választáson, akkor hogyan tud a számára leginkább tetsző eredményhez hozzájárulni. Voksoljon listán és egyéniben is ugyanarra a pártra? Vagy tegye az egyik ikszet ide, a másikat oda, hogy a harmadik erő, akit nem szeret, még jobban kikapjon? Bizonyos szempontból értem, hogy azok az emberek, akik azok nyolc éve miatt újra meg akarják büntetni a szocialistákat, elgondolkodnak azon: mi lenne, ha szavaznának a Fideszre és a hozzánk képest a szélen elhelyezkedő Jobbikra is. Csakhogy ez veszélyes! A »too much spekulieren« azoknak kedvez, akik nem mérlegelnek, hanem tudják a dolgukat: elmennek és szavaznak. A baloldal ma sokkal szervezetlenebb, mint a mi táborunk, de még mindig nagyon szervezett, mert ott nincs taktikázás. Ha tehát mi spekulálunk, abból baj lehet. Jártunk már így.
Tizenkét évvel ezelőtt.
Pontosan. Emlékezzünk vissza: 2002-ben a MIÉP közel 5 százalékot szerzett, így éppen csak hogy kimaradt az országgyűlésből. Ha ennek a szavazóbázisnak csak a fele akkor a Fideszre voksol, megnyerjük a választást és folytatjuk a munkát. Ám a nemzeti tábor nem szavazott egy irányba. Hosszabb távon is fontos, hogy mindenki megértse: a választás nem arra való, hogy bebizonyítsuk, van egy bonyolultabb és jobb ötletünk, mint a szomszédunknak. A választáson azt kell megmutatnunk, hogy képesek vagyunk egységesen és bátran kiállni valami mellett, amiben hiszünk.
Apropó, baloldal: elképesztő az az észérveket semmibe vevő hecckampány, amivel a paksi bővítést támadják.
Ez színtiszta matematika. Ha felkérnek egy kampánytanácsadót, hogy építsen fel egy gyenge pártot, akkor az első dolga az, hogy keres egy olyan témát, aminek a támogatottsága meghaladja az erősíteni kívánt pártét. Teljesen mindegy, hogy ez a téma a termeszek társadalmi élete, a marslakók létezése vagy éppen az atomerőmű. A paksi bővítéssel sokan egyetértenek, de még mindig többen ellenzik, mint amennyi ma a szocialista és az LMP-s szavazók száma. Az LMP egy radikális zöld álláspontot képvisel, ami teljes mértékben nélkülözi az ország szempontjából ésszerű gazdasági érveket, így az ő véleményük nem fog változni. A szocialistáké viszont április hatodika után majd igen, akkor ugyanazt fogják mondani, amit korábban éveken keresztül. Visszatérve az alternatív energiaforrások támogatóihoz: lehet, hogy majd egyszer, a megfelelő technikai fejlődés után valóban lehet például vízerőművekkel vagy a napenergia hasznosításával is olcsó áramot termelni. A pillanatnyi helyzet azonban nem ez. A német ipart például egyetlen nagy veszély fenyegeti: a német energiapolitika. Az alternatív energia ugyanis forintra átszámolva ott is harmincöt forintba kerül egységenként, míg a nukleáris energia tíz-tizenkettőbe.
A nem túl jó magyar–orosz kapcsolatokat miképpen befolyásolta a Paksot illető megállapodás?
A megállapodás logikus következménye annak a politikának, amit évek óta folytatok. Nézetem szerint az európai gazdaság nem lehet versenyképes sem az amerikaival, sem az ázsiai felemelkedő országokéval, ha nem találja meg az oroszokkal való együttműködés új formáit. Ez európai és magyar érdek. Nem ellenségeket, hanem barátokat kell gyűjtenünk. Nem az az érdekünk, hogy visszasüllyedjünk a hidegháború keretei közé, és tőlünk keletre csak ellenségeink legyenek, hanem az, hogy Magyarországtól keletre és nyugatra is olyan államok legyenek, amelyeknek fontos, hogy hazánk sikeres legyen.
Ez logikusan hangzik, az unió azonban mégsem ebbe az irányba halad.
Mert Európa nem tud megbirkózni azzal a ténnyel, hogy Oroszországot nem úgy szervezik, vezetik, ahogy azt az európai demokráciákban megszokták. Ha azt gondoljuk, hogy Oroszországnak is olyan, európai értelemben demokratikusan vezetett államnak kell lennie, mint mi vagyunk, akkor soha nem tudunk majd vele együttműködni, mert kulturálisan és társadalmi szempontból is teljesen más világ. Az európai ember első számú értéke a szabadság. Oroszországban azonban mindig megelőzi majd a szabadság kérdését az a feladat, hogyan lehet egyben tartani az egyébként nehezen összefogható méretű, hatalmas országot. Ezt vagy tudomásul vesszük és a nemzetközi jog szellemében próbáljuk kapcsolatainkat jól kezelni, vagy pedig folyamatosan kioktatunk, üzengetünk és kritizálunk, elveszítve az együttműködés lehetőségét.”
