Kampányhajrá

„Na végre pihenhettünk egy jót. Kellett is már, hosszú volt ez a négy év. Ám jószerivel még ki sem alhattuk rendesen magunkat, már nyakunkon az újabb kampány. A 2018-as választásé. Mert kedden bizony a magyar nép két nagy barátja, Ulrike Lunacek és Rui Tavares Brüsszelben beindult. Be bizony. Hosszú kampányhajrát nyitott.

Karl Pfeifer osztrák újságíró Ausztriából Palesztinába és vissza című könyvének bemutatóján a két jeles európai parlamenti politikus már elkezdett aggódni értük – vagy talán soha be sem fejezte az aggódást. Mindenesetre a zöldpártiak nagy alelnöke, Lunacek asszony a szélsőjobboldal, így a Jobbik veszélyes előretöréséről beszélt. Közleményében pedig egyebek mellett azt tudatta Európa népével, hogy a választási eredmény Magyarországon »sötét, Európa-ellenes nemzeti populizmust« betonoz be, amely már eddig is a sajtószabadság, az igazságszolgáltatás és a jegybank függetlenségének korlátozásával járt. Az pedig, hogy a választásra jogosultak több mint 38 százaléka távol maradt a szavazástól, azt is jelzi, hogy sok magyar úgy érzi, nem tudja a véleményét kifejezésre juttatni a választáson.

A Tavares-jelentés készítő névadója pedig újfent elítélte a magyar demokrácia helyzetét, s Barroso bizottsági elnök egy korábbi beszédét idézte, miszerint »a jogállam megvédése a legnagyobb kihívás, ami az EU előtt áll a következő években«. Egyébként pedig az »általános trend«, a hatalom koncentrációja az, ami a magyar helyzetet megkülönbözteti a többitől.

És nem elég, hogy jobban aggódtak és aggódnak, mint a páciens a fogorvosi váróban, még magyar szárnysegédjük, a közoktatást megreformáló digitálistábla-király Magyar Bálint is ott zokogott velük. A magyar iskolaügy nagy Comeniusa annyiban segítette az attrakciót, hogy elmondta: az Orbán Viktor maffiakormánya által kreált állam parazita, félautokrata és puhán diktatórikus. Az bizony.”