Honfitársaink!

Honfitársaink!

Az elmúlt héten új szakaszba lépett a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű története.

Rövid taktikai kivárás után Orbán Viktor ott folytatja, ahol február közepén - a hazai és nemzetközi közvélemény váratlanul hangos felháborodásának csillapítása érdekében – abbahagyta: már a választások másnapján nekifogott történelmi szempontból hazug, esztétikailag giccses és ízléstelen emlékmű-terve megvalósításához. Amiképp az emlékmű tervét európai országhoz méltatlan módon, titokban készítette elő, hogy hatalma túlerejének révén villámgyorsan ráerőszakolja a meglepett nyilvánosságra, most is kész helyzetet teremtett.

A miniszterelnök saját korábbi ígéretét is megszegte, bizonyára abban a hitben, hogy a választási győzelem minden önkényes lépést igazol és feledtet. Az emlékmű helyszínén azóta történtek azonban azt mutatják, hogy tévedett. A kordonok ismétlődő lebontása, az újabb hazai és nemzetközi tiltakozási hullám arra vall, hogy sokan nem hagyják annyiban e hazug emlékmű botrányát.

Megértjük és természetesnek tartjuk, hogy különféle politikai erők, ellenzéki pártok részeseivé váltak a spontán tiltakozásnak. Nincs mit kifogásolnunk azon, hogy egy nyilvánvalóan politikailag motivált kormánylépésre politikai válaszokat adnak: hogy aktivistáik részt vesznek a helyszíni akciókban, a kordonbontásban. Ugyanakkor nem örülünk annak, ha pártjelvények és pártzászlók keverednek a családi fotók, imakönyvek, mécsesek és emlékkövek közé. Az emlékmű körüli politikai csatározás nem kedvez az emlékezéskultúra megújítása és a valós társadalmi önismeret távlatos ügyeinek.

Amikor 2014. március 23-án az „Eleven emlékmű - az én történelmem” című flashmobot meghirdettük, azt kértük minden magyartól, hozzon magával egy-egy emlékkövet, mécsest, személyes tárgyat - nem csupán azzal a céllal, hogy csak kegyeletsértő és botrányos módon lehessen nekifogni a Szabadság téri építkezés munkálatainak, de azért is, hogy váljék a hely egy új nemzeti dialógus kiindulópontjává. Ugyanezen meggyőződés alapján felhívással fordulunk mindenkihez, aki továbbra is elviselhetetlennek tartja az államilag szentesített történelemhamisítás gondolatát. A kegyeletsértés bekövetkezett, és ezért támogatjuk a kollektív felejtés művének megakadályozását célzó polgári engedetlenségi akciókat, de javasoljuk: ne álljunk meg itt, a puszta tagadásnál. Keretezzük újra az ellenállást!

Tágítsuk a kört: tegyük folyamatossá a jelenlétet a Szabadság téren, és alakítsuk azt át a közös, kötetlen beszélgetések színterévé! Mától, minden nap délután 4 és 7 óra között fehér székeket viszünk a térre, és arra invitálunk mindenkit: üljünk le közösen, és kezdjünk beszélgetni egymással. Ki-ki mondja el véleményét, hozza el és ossza meg történeteit, fájdalmait és bűnbánatát; vitatkozzon és javasoljon; olvasson fel egy neki kedves szöveget, mondjon el egy verset vagy slammeljen, gitározzon, énekeljen, játsszon színházat, vagy akár csak csendes figyelmével tisztelje meg a többieket – ezzel is kifejezve, hogy jelen kíván lenni keresztény magyarok, zsidó magyarok, cigány, sváb, örmény, szlovák és megannyi másfajta magyar emlékező közös terében. Legyenek szimbólumaink az egymás felé fordított székek, az eleven emberi hang a hazug érckolosszus ellenében. Alkossuk meg magunkból, beszélgetéseinkből a magyarok eleven emlékművét!

Béndek Péter

Heller Mária

Jovánovics György

Kicsiny Balázs

Kisspál Szabolcs

Lukács András

Nemes Csaba

Rényi András