Kettős mérce

„Kezdjük azonban azzal, hogy a Krím félsziget bekebelezése Oroszország által – ami az ott élő emberek túlnyomó többségének az akaratával találkozott – a nemzetek közösségének nagyobbik fele által törvénytelennek minősül, mert Ukrajna alkotmánya nem engedi meg, hogy az ország területi épségének megcsonkításáról NE az egész lakosság, hanem csak a csonkításban érdekelt szegmense döntsön. Ez az okfejtés – noha formailag látszólag rendben van – kicsit sánta. 

A Krím valójában sohasem volt ukrán. (...) Én magam semmi rendkívülit nem találtam abban, hogy a több, de legalábbis két részre szakadt, politikai értelemben lezüllött, gazdasági értelemben a szakadék szélére csúszott Ukrajnából a krími oroszok menekülni akarnak, éspedig Putyin sokkalta nagyobb biztonságot ígérő Orosz Föderációjának ölelésébe, noha a Krímnek szárazföldi határa Oroszországgal nincsen. (...)

Mindebből, ha nem lenne világos, azt akarom kihozni, hogy noha földrajzilag »értelemszerű« volna a Gibraltár fölötti spanyol, az Észak-Írország fölötti ír vagy épp a Falklandok fölötti argentin uralom, az ott élő emberek népszavazáson kinyilvánított akarata a perdöntő, mind a mai napig. Egyszóval: perdöntő az önrendelkezés, az a szent jog, amelyet a világ nekik odaenged, a krími oroszoknak viszont nem. Mi ez, ha nem kettős mérce? Amely csak azért tud érvényesülni, mert a NATO-tag és uniós Nagy-Britannia érdekei, ha úgy tetszik, szövetséges érdeknek minősülnek, egyszóval a»kérdéseket« kebelen belül ítélik meg – miközben Oroszország ellenfél is, ellenség is, az érdekei, a tettei tehát másfajta megítélés alá esnek.”