Az ír gázoló és az európai büntetőjog

„Igaz, hogy egyelőre a Bizottság eszköztelen az uniós jogsértésekkel szemben, de 2014 decemberében, azaz a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének ötödik évfordulóján megnyílik a lehetőség a büntetőjogi szabályok hibás végrehajtása miatti jogsértési eljárások megindítására. Pár hónap múlva már kimondhatja Luxembourg, hogy Írország uniós jogot sértett, amiért nem hajtotta végre a 2008-as uniós jogszabályt, amely alapján Tobin otthon is letölthetné a büntetését. Tobin szempontjából ez a legnagyobb veszély, és úgy vélem, ez adta a legnagyobb lökést, hogy vállalja a büntetés letöltését.

Mivel azonban jogi nyomás egyelőre nem nehezedett rá, a büntetés vállalása »önkéntesnek« tűnik, és ennek megfelelően ő diktálhatta a bevonulás feltételeit. Előzetes diplomáciai tárgyalásokat követően 2014 januárjában öt napot töltött Magyarországon, kívánságának megfelelően celláját senkivel nem kellett megosztania, és felesége is naponta látogathatta. Eközben kérelmezte átszállítását Írországba, amit a magyar és az ír miniszter és az ír legfelső bíróság is jóváhagyott. A fogvatartása ötödik napján szállították vissza Írországba, hogy ott letöltse büntetése fennmaradó részét.

Felmerül a kérdés: szabadulhat-e Tobin a kiszabott büntetés felének letöltése után? Ez ugyanis egy könnyítés volt, arra tekintettel, hogy a magyar bíró kiindulópontja szerint Tobin idegenben, azaz Magyarországon töltötte volna le fogházbüntetését. Írországban azonban semmi nem indokolja a könnyítést. Az ír legfelső bíróság ezzel úgy tűnik egyetértett, illetve az ír jog szerint nem volt mód a felezésre, ezért úgy határozott, hogy Tobin legkorábban csaknem 20 hónap elteltével szabadulhat feltételesen. Az átadási őrizetben töltött időt is beszámítva így Tobin háromnegyed évvel többet ül, mint ha Magyarországon töltötte volna le büntetését. (...)

Nem a terhelttől kell várni egy büntetőügy megoldását, és az eset nyilvánvalóan nem Tobin személyiségrajza miatt érdekes a jogász számára, hanem azért, mert az európai bűnügyi együttműködés fontosságára világít rá. Ha nincs Európai Unió, nincs Tobin ügy: EU jog hiányában fel sem merül az átadás, csak a magyar bíróságot hibáztathatnánk, amiért elengedte a vádlottat a visszatérés megfelelő garanciája nélkül. A jogeset azonban azt is bizonyítja, hogy az egységesülő Európa büntetőjogi dimenzióját csakis a szorosabb tagállami együttműködés teheti hatékonyabbá. Ha a tagállamok nem őrizték volna féltve nemzeti büntetőjogi szuverenitásukat, ha nagyobb hatáskört adtak volna a Bizottságnak és a luxembourgi bíróságnak, akkor nem telik el több mint egy évtized a bűn és a bűnhődés között. Akkor Luxembourg elmarasztalhatta volna Írországot az uniós jog hibás végrehajtásáért, illetve végre nem hajtásáért, vagy azért, amiért az ír bíróságok nem tartották be a 90 napos határidőt. 

Zoltai Bence, a közvetlen áldozatok édesapja tömör precizitással összegzi az ügy jogállami és uniós jogi relevanciáját: »Azt szeretném bizonyítani, hogy az igazságszolgáltatást valóban rá lehet bízni az államra. Mivel az Európai Unióban élünk, így az mindegy, hogy a magyar vagy az ír államról van szó.« Tobin végül letölti a bíróság által kiszabott büntetését, ami talán megnyugvást hozhat az áldozatok családjának, és valószínűleg magának Tobinnak is. Az ügy hányatott sorsa ugyanakkor azt igazolja, hogy több uniós jog jobb, azaz színvonalasabb és igazságosabb jogszolgáltatást eredményezett volna.”