Belenyúlhat a parlament a hitelszerződésekbe − de hogyan?

Az Alaptörvény szerint „Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép a gazdasági erőfölénnyel való visszaéléssel szemben és védi a fogyasztók jogait.” Na de mi következik ebből a devizahitelekkel kapcsolatban? Ezt akarta megtudni a kormány is az Alkotmánybíróságtól, a testület pedig hétfői határozatában kimondta: bizonyos feltételek fennállása mellett helye van a szerződések utólagos, törvény általi módosításának.

Az Alkotmánybíróság három dolgot vont le az alkotmány fenti rendelkezéséből. Először is: az állam dolga, hogy a fogyasztók érdekeit védő, az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben fellépő intézményrendszert hozzon létre és tartson fenn. Másodszor: az Alaptörvény ezen, fogyasztókat és tisztességes versenyt védő rendelkezése alapján az Alkotmánybíróság ugyan alkotmányellenesnek nyilváníthat egyes korábbi konkrét bírói döntéseket, de általános mércét nem állíthat fel arról, hogy a bírói ítéletek mely jellemzői okoznának alkotmányellenességet. Harmadszor: a testület leszögezte, hogy az említett cikkből közvetlenül következhet valamely jogszabály alkotmányellenessége. Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a jogbiztonság követelményével összhangban jogszabály kivételes esetben megváltoztathatja a korábban megkötött szerződések tartalmát azokban az esetekben, mikor a bíróság általi szerződésmódosítás feltételei amúgy is fennállnának.

Ez nem az első eset, hogy az Alkotmánybíróság megengedőleg nyilatkozik a jogalkotás lehetőségéről devizahitel-ügyben. Korábban a végtörlesztést bevezető jogszabályi rendelkezéseket támadták meg a testület előtt, az Ab azonban elutasította a beadványt, mivel álláspontja szerint teljesültek a törvényhozói beavatkozás alkotmányos feltételei.

*

A kormány beadványában nem csak az alaptörvény fogyasztókat védő rendelkezéseire és a jogbiztonságra, de az emberi méltóságból levezetett általános cselekvési szabadságra is hivatkozott. Két értelmezési kérdést tett fel az alkotmánybíróságnak: Az első, hogy „valamely tömegesen alkalmazott, a fogyasztók számára egyoldalúan és jelentős hátrányt okozó módon meghatározott szerződési feltétel, illetve az ezt megerősítő bírósági ítélet, valamint az ezek alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezés” alaptörvény-ellenessége levezethető-e közvetlenül az Alaptörvényből (pontosabban annak a fent idézett, fogyasztókat védő rendelkezéséből)? Ezzel kapcsolatban a kormány az árfolyamkockázat adósokra hárítását, a bankok egyoldalú kamatemelési lehetőségét és az árfolyamrést emelte ki, amiről az Ab leszögezte: nem alkotmányjogi kérdés; a Kúria, és az Európai Bíróság is foglalkozott (és még mindig foglalkozik) az üggyel.

Az Alkotmánybíróság szerint az alkotmányban nevesített fogyasztói jogok közvetlenül az alkotmány alapján nem érvényesíthetők, hanem csak más törvények közbejöttével. Ennek ellenére viszont „Alaptörvényben biztosított jogként” alkotmányjogi panaszban lehet a fogyasztói jogokra hivatkozni, ez viszont csak egyedi bírói ítéletek felülvizsgálatához vezethet; ahhoz nem, hogy általános jelleggel nyilvánítsa alkotmányellenesnek a testület a bírói ítéletek egyes jellemzőit. A testület arra is rámutat: szerződések alkotmányellenességének vizsgálatára nincs mód, csak konkrét bírói ítéletekére, vagy jogszabályokéra.

*

A kormány másik kérdése arra irányult, hogy a jogbiztonság és az emberi méltóságból levezetett cselekvési szabadság elveire figyelemmel milyen keretek között lehet törvényt hozni már létrejött szerződésekre vonatkozóan. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szerződési szabadság ugyan nincs külön deklarálva az alkotmányban, de ez a vállalkozás és a verseny szabadságához (vagyis a piacgazdaság követelményéhez) hozzátartozik. A testület felidézte, hogy ha tartósan fennálló szerződéses jogviszonyokból eredő kötelezettségek teljesítése utóbb az egyik fél számára nagyon megnehezül vagy lehetetlenné válik, akkor egyedi esetekben eddig is lehetőség volt arra, hogy a bíróság a szerződésekbe belenyúljon. Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatára hivatkozva leszögezte: ha társadalmi méretű változások a szerződések nagy tömegére kihatnak, akkor a törvényhozó kidolgozhat általános megoldást a jogviszonyok módosítására, de csakis ugyanolyan feltételek mellett, mint amiket a bírósági szerződésmódosítás megkövetel.

Eszerint a bíróság „akkor jogosult a fennálló és tartós szerződési jogviszonyokat módosítani, ha a szerződéskötést követően beállott valamely körülmény folytán a szerződés változatlan tartalommal történő fenntartása valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, a körülményváltozás nem volt ésszerűen előrelátható, továbbá, ha az túlmegy a normális változás kockázatán. A jogszabályi beavatkozásnak pedig további feltétele, hogy a lényeges körülményváltozás társadalmi méretű legyen, vagyis a szerződések nagy tömegét érintse. (…) A törvényi úton történő szerződésmódosításnak is, amennyire lehet, mindegyik fél méltányos érdekeit figyelembe kell vennie, vagyis az ilyen szerződésmódosításnak is érdekegyensúlyra kell törekednie a megváltozott körülmények mellett.” – szól a határozat.

Az Alkotmánybíróság szerint a jogalkotónak kell bizonyítani, hogy ezek a feltételek fennálltak-e, vita esetén pedig a testület dönt a beavatkozás alkotmányosságáról.

Érdemes kiemelni Juhász Imre párhuzamos indokolását, aki a diszkriminációmentesség szempontját felvillantva leszögezi: nem csak a devizahiteles, de a forinthiteles szerződésekre is vonatkozzon egy ilyen törvényi beavatkozás; hiszen a hitelfelvétel ténye releváns, nem az, hogy milyen mögöttes deviza szerepel az ügyletben. Rámutatott: ha csak a devizahitelesek szerződéseibe nyúlnak bele utólag, akkor az ahhoz vezethet, hogy a forinthitelesek rosszabbul járnak.

*

Magyarán az Alkotmánybíróság a határozattal engedélyt adott a visszamenőleges hatályú jogalkotásra, hiszen az általános (és a politikai szereplők által választások előtt különösen vallott) vélemény szerint a devizaalapú hitelszerződések utólag beállt körülmény miatt okoztak lényeges érdeksérelmet, és ez állítólag nem volt ésszerűen előre látható. Azonban elég meredek lenne az összes hitelszerződésbe egy törvénnyel belenyúlni, hiszen minden szerződés egyedi, ahogy azt a Kúria jogegységi döntése kapcsán is gyakran hangoztatták. 

Hogy mennyire volt a forintgyengülés ésszerűen előre látható, és hogy ezt az előre láthatóságot mennyire vesszük szigorúan, az megint csak nézőpont kérdése − hiszen a devizahitel pont a vállalt kockázat miatt volt olcsó az elején. Azt meg talán nem gondolta egyik adós sem, hogy amíg olcsó, addig vállaljuk a – még nem létező – kockázatot, amikor meg esik a forint akkor jöjjön az állam és mentse ki őket törvényalkotással. A lényeges érdeksérelem is relatív annak a ténynek a fényében, hogy a nem fizető devizaadósok túlnyomó többsége nem lakáshitelt, hanem szabad felhasználású hitelt vett fel, és a már meglévő lakása azért került veszélybe a hitel miatt, mert jelzáloggal terhelte a szabad felhasználású hitel fedezetéül. Az ilyen magatartás finoman szólva se nem előrelátó, se nem ésszerű, úgyhogy nehezen érthető, miért is kéne egy ilyen ügyletbe utólag belenyúlni. 

Nagy valószínűséggel azonban a (mostani vagy leendő) jogalkotó – főleg a választások előtt – nem így gondolja. Most majd lehet azzal kampányolni, hogy ki milyen törvénnyel oldaná meg a devizahitelesek problémáját – az ötleteket kíváncsian várjuk. Mert ha a fentihez hasonló szőrszálhasogatáson még túl is teszi magát a jogalkotó, arra a követelményre még mindig tekintettel kell lennie, hogy a megváltozott körülmények mellett is érdekegyensúlyra kell törekedni. Azt meg ugye tudjuk, hogy az „embereket átverő bankok” érdekeit mennyire szokták figyelembe venni mostanában.

A legnagyobb kérdés tehát az, hogy az „egyedileg átverő bankok”, és „egyedileg átvert adósok” egyes eseteire hogyan lehet úgy visszamenőleg egy általános szabályt alkotni, ami minden esetben mindenkinek az érdekeit figyelembe veszi?