Kevesebb centralizációt, több szabadságot! – Mandiner2013 VIII.

2013-ban három fontos, egy irányba mutató változás is történt: csak állami koncesszióval működhettek tovább trafikok; az állam bevásárolta magát a TakarékBankba; folytatódott és a tankönyvellátás államosításával csúcsra járatódott a közoktatás átalakítása. Legszebb napjait érte az etatizmus: a Fidesz-kormányzásnak szinte egyik sarokkövévé vált, hogy az „elhibázott privatizációkkal” szembe annak tökéletes ellentettjét kell állítani. Aki pedig utóbbit kritizálta, be lett sorolva előbbi csoportba: „most legalább közösségi tulajdonba kerül az, ami valóban a közé” – érkezett az állampárti válasz. És lám, Pozsgay Imre ki is mondta év vége felé a Magyar Nemzetben azt, amit a mostanában igen nagy teret nyert „népi jobbosok” egyre elszántabban vallanak: „a kommunizmus bukása nem igazolás a kapitalizmusra”. Hát pedig dehogynem igazolás.

A trafikok koncesszióba adásával többen még egyet is tudtak érteni. Másutt is van erre példa, Magyarországon pedig túl sok a cigarettafüggő – nem árt hát mindent bevetni, hogy valahogy fékezni lehessen a füstőrületet. Magam már ezzel sem értek egyet: ahogy Megadja Gábor is írta még 2010-ben, „mindannyian vállalunk kockázatokat, és jobb esetben ezekkel tisztában is vagyunk: így pl. a veszélyes sportok élvezői is tudják, hogy sokszor az életükkel játszanak”. Nem kell hát az államnak gyerekként kezelnie állampolgárait: a dohánytermékeken amúgy is hatalmas betűkkel ott van, hogy „halált okoz”; szemben mondjuk egyes alkoholos italokkal, miközben azok is halált okozhatnak. Mert ha már a dohánytermékekét, hát a tömény és a hamburgerek árusítási jogát is koncesszióba lehetne adni – ha már. De nem szeretnék tanácsokat adni, a nemzeti vodkaboltok esetleges létrehozásának híre már így is a kelleténél többször vetődött fel.

Hanem a megvalósítás már olyan volt, ami még a koncesszió híveinél is kicsaphatta a biztosítékot. Nem csoda, hogy a trafikok kialakítását amúgy nem ellenző szekszárdi fideszes képviselő, Hadházy Ákos is robbantott: bizony, fennáll a veszélye, hogy nem mindig igazságos módon ment az amúgy is rendkívül alacsony számú trafikok kiosztása, lásd a szekszárdi esetet. A nyomozás a meglévő bizonyíték ellenére mégis körülbelül addig jutott, mint a zsidózó HÖK-listák esetében: valakik jogosulatlanul juthattak valakinek az adatához, de hát ki tudja, miként. Haladjanak, kérem, nincs itt semmi látnivaló. Ha csak nem a jobbikos kocsmáros esetében: a Magyar Nemzet ugyanis nem habozott napokig arról cikkezni, hogy jobbikos kocsmáros és Puch László testvére jött ki győztesként a pályázatokon. Igaz, közben kiderült, hogy Puch József nem rokona az MSZP pártpénztárnokának, ellenben fideszes politikus, de sebaj: a fő, hogy lehessen sulykolni, a Fidesz nem megint egész pályás letámadást hajtott végre. Miközben évtizedek óta ezzel foglalkozók veszítették el trafikjukat, hogy könyvtárosok szerezzék meg azt tőlük – a trafikügy volt az, ami mindenki számára testközelbe hozta a korrupciót. Marika néni elvesztette a trafikját? Öt üzletet kapott három különböző településen egy elsőéves egyetemista? Nahát-nahát.

Aztán kezdetét vette a trafikosok ellehetetlenítése különböző életidegen eszközökkel: például kitalálták, hogy a boltban egyáltalán nem tartózkodhat fiatalkorú, ha pedig mégis, akkor a trafikost szigorúan meg kell büntetni. És aggódhattak a benzinkutakon vagy bevásárlóközpontokban trafikot nyitók is. Mint Pintér Bence írta erről: „a trafikügy megmutatta, az állam, ha úgy dönt, elveszi tőled azt, amit éppen akar; átszervezi az üzletedet, ahogy akarja; és hatalmas bravúrként azt is elérte, hogy ez senkit se érdekeljen.”

Jogbiztonság, a vállalkozás szabadsága? Nos, mindez kétségessé vált a takarékszövetkezetek ügyében, ahol az állam a Postán keresztül bevásárolta magát a TakarékBankba, hogy aztán a korábbi jóslatoknak megfelelően most már az üzlet továbbadásán gondolkodjon. A gondoskodó állam útját az egyes takarékok szabadságuktól megfosztott vezetőinek tiltakozása kísérte – volna, ha a tulajdonosokat nem ijedtek volna meg a leváltásuk lehetőségétől. Ez volt az az ügy, ahol az integráció melletti egyik érv ugyanis az volt, hogy a takarékszövetkezetekkel helyi kiskirályságok alakultak ki, amit mindenképpen meg kell törni. Világos beszéd: sokkal jobb a centralizáció és az egy nagy erőtér létrejötte, mint a sok-sok kis erőcentrum folyamatos versenye. Jött aztán az érvelés, hogy az állam csak meg akarja erősíteni a takarékok szerepét, ami nagyjából ugyanaz volt, mint a dohányboltok fölött a nemzeti billog: viseld el, magyar, a magántulajdon szentségének megsértését, és cserébe megígérem neked, hogy a magyar név megint szép lesz. Nyilván ezért is döntött úgy az állam, hogy rögtön túlad a részén, épp olyan gyanús körülmények között, mint amilyenek közt szerephez jutott.

És akkor itt van a közoktatás átalakítása, amely a korábbinál jobb PISA-eredményeket nem hozott (sőt!). Azt viszont elérte, hogy a KLIK-esek az általános iskolák szertárát kezdjék el kirámolni a saját érdekükben; az igazgató pedig még azzal sem bízhassa meg csak úgy a portást, hogy cserélje ki a mosdóban az égőket. A kissé kaotikus állapotokba pedig csak az hozott kis színt, hogy Hoffmann Rózsa bejelentette: „a kevesebb választék az olcsóbbságot eredményez” (általában éppen drágulást, nem?), ezért hát nincs is szükség annyi tankönyvre meg munkafüzetre; elég kettő, amiből még így is nagyon szabadon lehet választani egyet. Mindezt a nagy egyenlősítés jegyében, ami ugyan megint csak baloldali program, de hát Hegedűs Zsuzsa óta tudjuk, hogy „Orbán Viktor igazi szociáldemokrata”. De hogy is szól a régi vicc? „Míg a kapitalizmusban szociális, a szocializmusban kapitális hibákat követnek el”. Na, igen.

Tölgyessy Péter többször is elmondta idén, hogy ez a kormány tartalmi igazságosságra törekszik a jogállami megoldások helyett (lásd még: Kúria kioktatása); és irányított nemzeti kapitalizmust próbál létrehozni, amely nem a piaci automatizmusokra, hanem a hatalmában nem korlátozható kormány szándékára épül. Illene egy kicsit jobban figyelni Sólyomra, Tölgyessyre – javasolnám a kormánynak, ha nem tudnám, hogy az ellenzék épp annyira kapitalizmusellenes, mint a most regnáló hatalom. Nem kell mindig végletekben gondolkodni és cselekedni. A piac nem mindenható, de az állam végképp ne legyen az. Szabadságot korlátozó erő sem.

*

(A szerző a VS munkatára.)