„Az a helyzet, hogy a kereskedők hónapról hónapra, évjáratról évjáratra csúsztatják felfelé a borok árát, kvázi észrevétlenül. Hogy mekkora a felelőssége a kereskedőnek és mekkora a termelőnek, azt nem tudom. Alig van bor kétezer alatt. A drágább szegmens nem izgat napi szinten, nem tudom megfizetni. Az olcsóbb meg ritkán jó. Ha jó, akkor viszont nagyon jó, és jobban tudok neki örülni, mint egy-egy csúcsklasszis brillírozásának.
Az amúgy is elvárás. A héten nyílt néhány palack Szászi Endrétől. A 2012-es Szentgyörgy-hegyi zseniális; karakteres olaszrizling, jó savakkal, feszes struktúrával, élettel, vidámsággal. Az egész palack elfogyott egyben. Ezerötszáz forint, és csak örömködésre van ok. Mi ez, ha nem tehetség? A 2009-es chardonnay szintúgy brillírozott, az meg kétezer.
Bármelyikből tartanék otthon egy kartonnal. És akkor a 113-as Sauskáról, meg az alapfurmintjukról már nem is beszélnék, nemcsak ár/értékben pirít oda a teljes tokaji palettának. Hát valahogy így kellene csinálni.”