Kilenc éve, te jó ég, kilenc éve történt. A rendszerváltás utáni időszak talán legsúlyosabb mélypontjaként, jól kiszámított politikai nyerészkedés és máig vérlázító bendősoviniszta hangulatkeltés hatására a nemzet egyik fele a másik fele ellen szavazott.
Azóta a sebek gyógyulni kezdtek, különösen 2010 után. Felnőtt szinte egy teljes nemzedék, akik képesek új paradigmában gondolkodni a nemzetről, a nemzetpolitikáról – már a baloldalon is. Amíg 2004 a baloldalt végül zsákutcába vezető gyurcsányi politizálás antréja volt, addig 2010-től kezdve a baloldal romjain tovább élő és újonnan alakuló politikai erők végre közeledni kezdtek egy nemzetpolitikai konszenzus, a külhoni magyarok támogatása és érdekeinek képviselete felé. Mégis vannak még utolsó partizánok, akik továbbra is viszketegséget kapnak a magyar nemzet határokon átívelő egyesítése hallatán.
Nemrég megemlékeztünk itt azokról a régi lövészárkokban ragadt liberális élharcosokról, akik a székely autonómia hallatán görcsbe rándulva határolódtak el az azt támogató baloldali politikai erőktől. Mégis: a kettős állampolgárság megszerzésének könnyítése után a székely autonómiatörekvések melletti kiállás is lassan nemzeti konszenzus lesz, ami örvendetes. Milyen üdítő volt az is, hogy értelmesen, tabuk és régi görcsök nélkül tudtunk a minap beszélgetni a baloldal fiatal nemzedékének képviselőivel a Tilos rádióban a székely autonómia ügyéről, Erdély múltjáról és jelenéről.