A független újságírás lehetőségei napjainkban – vagy hová álljanak a belgák?

2013. december 21. 13:25

Megtisztelő a számomra, hogy szerény személyem egyszerre vált vörös posztóvá egy bal- és egy jobboldali szerkesztőség számára.

2013. december 21. 13:25
Pelle János

Nem tudni, hogy a jobb-, vagy a baloldali sajtó munkatársainak kiszolgáltatottsága a nagyobb, és közöttük is a külső, vagy a belső munkatársaké. A nyolcvanas évek óta vagyok újságíró, kipróbáltam az összes változatot, tömérdek „kellemes élményre” tettem szert.. A hvg.hu külső munkatársaként abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy miután elküldték Hirschler Richárd főszerkesztőt, engem is nyomban „lapátra tettek”. Ismeretes, hogy a „tisztogatás” végrehajtója, Gavra Gábor nem sokkal később nyakig belekeveredett a bajai video-hamisításba. Ezt a hvg.hu felületén kommentáltam, amit nem tűrtek meg, rövid írásomat azon nyomban eltávolították.

Az ügyről a Mandiner című portálon Balogh Ákos főszerkesztő a sajtószabadság mellett kiálló publicisztikát írt. Ez feltűnt a Lánchíd rádió szerkesztőinek, és behívtak beszélgetni az ügyről. Ketten kérdeztek, én meg készséggel feleltem: hosszasan és alaposan bíráltam a hvg.hu jelenlegi politikai vonalvezetését, szakmai felelőtlenségét. Majd szó esett a magyar média „átpolitizáltságáról” is. Ezzel kapcsolatban volt néhány kritikus megjegyzésem a Magyar Nemzet egyoldalú pártpreferenciájáról.

A jutalom most sem maradt el: ezúttal a Magyar Nemzet hasábjairól ebrudaltak ki, mint külső munkatársat, „szerkesztőségi döntésre” hivatkozva. A publicisztikai rovat vezetője, Körmendy Zsuzsa „szerkesztői döntésre” hivatkozott, amikor visszautasította egy elfogadott cikkem, és elzárkózott a többi írásom közlésétől a jövőben. Vesszenek a helyüket nem találó „belgák”!

Megtisztelő a számomra, hogy szerény személyem egyszerre vált vörös posztóvá egy bal- és egy jobboldali szerkesztőség számára.

Pelle János

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. január 08. 10:13
Harminc éve újságíró, és meg van lepve... WTF?
Antigoné
2014. január 07. 12:12
Hiába,no, a falkaszellem (meg a pénzes tarisznya) dominál. A belgák pedig álljanak a sarkukra.
narmer
2013. december 29. 17:23
Hogy beszélsz? Neked nem Zsuzsika és nem mélytorok.Nem hiszem, hogy ilyen bizalmas viszonyban volnátok.Ha pedig valaki ácsingózom a lapomhoz, majd ezt a lapot jól lebaszom egy rádióműsorban én is kiteszem az illetőt a napra száradni.
Autofocus
2013. december 29. 17:22
- Pelle János kirakása mindkét pártszócsőből - Szebeni János, az adáson kívü káromkodó híradós manus elbocsátása, - A valamikor pornózott x-faktoros énekesnő képmutató kitiltása a Parlamentből (ahol egyébként jóízűeket káromkodnak a nyilván makulátlan erkölcsű képviselők) - Szegedi Csanád Kanadából kiutálása a hitsorsosi megbocsátás jegyében - A NAV-ban bilit borító volt adóellenőr basztatása Nem azonos horderejű, de azonos motivációjú kicsinyességek, csinovnnyik túlreagálások és egy vélt vagy valós elvárásrendszerhez történő szánamasan görcsös igazodási kényszer, illetve az utolsónál nyilván más motivációk is. Kell ez???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!