Plázaoktatás

2013. december 19. 12:10

Hova is jutna ez a szépen megálmodott liberális világ, ha valaki Kazincbarcikán ugyanabban a tudásban reménykedhetne, mint a Rózsadombon.

2013. december 19. 12:10
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap

„A kormány most úgy döntött, hogy legyen egységes tanterv, és ehhez legyenek megfelelő tankönyvek is. Na, ez kiverte a biztosítékot a ballib táborban. Érvet érvre hányva estek neki a koncepciónak. Egyik személyes kedvencem a szocialista Kunhalmi Ágnes. Mesterházy Attila ifjú üdvöskéje a Miniszterelnöki Hivatalban, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban felszedett mérhetetlen oktatáspolitikai tapasztalat birtokában jelentette ki: mégsem járja, hogy »egy minisztériumi szobából mondják meg, Kazincbarcikán, Kiskunmajsán vagy a Rózsadombon mit kell tanítani«. Mert hiszen hova is jutna ez a szépen megálmodott liberális világ, ha valaki Kazincbarcikán ugyanabban a tudásban reménykedhetne, mint a Rózsadombon. 

Az állam most saját maga fogja kiadni a tankönyveket – ráadásul a 8. osztályig ingyenesen is adni akarnak ezek a bitangok –, azaz ugrik az eddigi biztos buli. Jó Kuncze Gábor az ATV-ben magából kikelve ostromolta a rendszert, ami így karácsony előtt érthető is, mit fog szólni szenteste a tankönyvkiadással foglalkozó Magdolna húga, ha a politikus bátyó nem mozgat meg minden követ. Mondjuk, most speciel nem belügyminiszter, így azért némileg macerásabb… 

A tankönyvkiadás ugyanis – a volt állami és pártkiadók baráti államosítása miatt – szinte kizárólag a balliberális tábor érdekkörébe került. Most egy biztos üzlete úszik el. S ez jobban fáj, mint Mohács.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tellisavalas
2013. december 19. 14:20
#...nem biztos, h ugyanabból a könyvből kell tanítani a Fazekasban és Kazincbarcikán...# Korlatolt, hogyan lehetne ugyanabbol a konyvbol tanitani? Szaladgalnal vele Bp es Kbarcika kozott?
trespass
2013. december 19. 13:30
"Hova is jutna ez a szépen megálmodott liberális világ, ha valaki Kazincbarcikán ugyanabban a tudásban reménykedhetne, mint a Rózsadombon." No igen. Most tesztek róla, hogy a rózsadombi gyerek ugyanannyi tudásban reménykedhet, mint egy Kazincbarcikai. Véletlenül se többen.
pierre bayle
2013. december 19. 13:23
Bazmeg hülye gyerek, soroljam a kőjobbos tankönyvkiadókat? Miért kell olyanról cikket írni, amiről lövésed sincsen. Ja és igen: nem biztos, h ugyanabból a könyvből kell tanítani a Fazekasban és Kazincbarcikán. Ennek persze semmi köze sem a liberalizmushoz, sem az antiliberalizmushoz, te szar nemzetibolsi.
pedroamigo
2013. december 19. 13:07
Volt már ilyen Gyula, bár nem olyan rég de annyira azért igen, hogy elfelejtsd: akkor sem indultak egyenlő eséllyel, hazugság volt az egész. Amelyik elvtárs jobban feküdt azon a településen jobb volt a suli, a kórház etc. Úgy tűnik a jobberek mohácsként élték meg a régi szép idők végét...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!