Már nem tudnak Orbán Viktor mögé bújni: a „bűnbak” távozása után egyre nyilvánvalóbbak a törésvonalak az uniós válságban

A Politico úgy látja, a legutóbbi uniós csúcsot a leköszönő magyar miniszterelnök hiánya határozta meg.

97 ezer aláírást gyűjtött másfél hónap alatt az egykulcsos adó ellen az Együtt-PM. Bajnai Gordon szerint ez azt jelzi, hogy az egykulcsos adó az Orbán-kormány gazdasági károkozásának szimbóluma. Az Együtt-PM kétkulcsos szja-t szeretne.
Másfél hónap alatt 97 ezer aláírást gyűjtött össze az egykulcsos adórendszer ellen az Együtt-PM – jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon, a szövetség vezetője. Az akció lezárásaként elmondta: az, hogy hat hét alatt majdnem százezer aláírást tudtak összegyűjteni, jelzi, hogy az egykulcsos adó az Orbán-kormány gazdasági károkozásának szimbóluma, nemcsak igazságtalan, hanem megbénította a gazdaságot és ötvenezer munkahely megszűnését okozta.
Bajnai Gordon közölte: az Együtt-PM olyan, kétkulcsos személyi jövedelemadózást vezetne be, amelyben van adójóváírás a kiskeresetűeknek, de a jómódúaknak is kevesebbet kellene adózniuk, mint 2010 előtt. Emellett gazdasági programjuk négy év alatt 220 ezer új munkahelyet teremtene – ismertette.
