Rend vagy káosz

2013. december 11. 08:06

A „szocialista” és a „szociális” egymással szögesen ellentétes tartalmakra utalnak.

2013. december 11. 08:06

„Miként az állam nem mondhatja, hogy »te csak gondoskodj önmagadról«, ugyanúgy az állampolgár sem várhatja passzívan, hogy ő majd az adófizetők pénzéből eléldegél, legyen az állam gondja gyermekeinek fölnevelése. S ha megosztott értelmiségünk nem azzal lenne elfoglalva, miként lehetne a sárdobálásban felülmúlni a hazánkat támadó itthoni és külföldi lobbiképviseleteket, akkor azért esne néhány szó a baloldalon is arról, mennyire nem mindegy, hogy a családi adókedvezmény révén egy kétgyermekes, átlagkeresetű családban havonta 40-50 ezer forinttal több marad a háztartási kasszában, vagy ez a pénz eltűnik a hanyag elosztás lyukas zsákjában. Nem igaz, hogy a kormány csak a gazdag szülőknek kedvez, hiszen például egy háromgyerekes családban, ahol a szülők ketten együtt 300 ezer forintot keresnek, a családi adókedvezmény miatt 51 ezer forintra rúg a havi megtakarítás, 2014 januárjától pedig az adókedvezményt a járulékokból is le lehet vonni. Bírálói azt is elfelejtik megemlíteni a »maffiakormányról«, hogy idehaza több százezer családnak egyáltalán nem kell fizetnie személyi jövedelemadót a családi adókedvezmény miatt. Jó lenne látni csak egyetlenegyet az MSZP–SZDSZ-kormányok intézkedései közül, amely fölér ezzel a szociális eredménnyel. Arról nem is beszélve, hogy a Fidesz–KDNP-kormánynak egy sor korábbi helytelen intézkedést, megvonást kellett korrigálnia.

A baloldal tanácstalan, és nem a jövő megalkotásában, hanem csak a rágalmakban kreatív. Sem markáns, közbeszéd tárgyát képező, vitára alkalmas, értékelhető programja, sem miniszterelnök-jelöltje nincsen. Néhány hónappal a választások előtt csak várják, hogy mint Vénusz a habokból, megszülessen egy még nem kompromittálódott baloldali párt?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bigyomail
2013. december 11. 09:11
"mennyire nem mindegy, hogy a családi adókedvezmény révén egy kétgyermekes, átlagkeresetű családban havonta 40-50 ezer forinttal több marad a háztartási kasszában, vagy ez a pénz eltűnik a hanyag elosztás lyukas zsákjában." Nem, de ezt sem kellene adni külön, ha nem tűnne el mindenki fizetésének első körben a fele a "hanyag elosztás lyukas zsákjában", hogy azután a maradék elköltésének is a 27%-a eltűnjön. Mindez azért, mert az állam épp az " adófizetők pénzéből eléldegélő" polgároknak kedvez, hogy legyen nekik ingyen EÜ, mindenféle támogatás, utazási kedvezmény, meg ingyen bölcsőde, óvoda és iskola. "A baloldal tanácstalan, és nem a jövő megalkotásában, hanem csak a rágalmakban kreatív." Mert a legbaloldalibb eszméket, mint az államosítást a piac és tőkeellenességet, az állami csöcsön élősködők kiszolgálását lenyúlta a Fidesz, így nem maradt nekik semmi, ami baloldali lenne és amit felvethetnének. Marad a méltatlankodás és az "én nagyobb rezsicsökkentést adnék" jellegű rálicitálás a populizmusra.
nyugalmazott tanár
2013. december 11. 08:51
Kedves Körmendy Zs.! "S ha megosztott értelmiségünk nem azzal lenne elfoglalva, " biztosan Ön is tudja, hogy van különbség a napszámos, a béres és az értelmiség között. Az értelmiséget az különbözteti meg a napszámostól, hogy van felelősségtudata, elkötelezett a nemzete iránt, amit tesz azt a társadalom jövője érdekében teszi, és nem egy külső erővel szövetkezve bomlasztja, támadja azt. Magyarországon, a mostani baloldalnak nevezettek válsága idején be kell látnunk, hogy az az értelmiség felszámolta önmagát. Nem tegnap, nem 20 éve, hanem folyamatosan, amióta a közösségellenes marxi-lenini balliberális eszmék bűvöletébe került. Sokkal inkább lehetne antiértelmiségnek nevezni őket. Talán fogalmuk sincs arról, hogy a saját szellemi sírjukat ássák, miközben militáns szellemben és módszerekkel rohamozzák az ellenségnek kikiáltott értelmiséget. Ezen keresztül a társadalom összetartó erőit, magát a demokráciát támadják és rombolják. Olyan kifinomult álcákkal leplezve valódi mivoltukat, ordas eszméiket és szándékaikat, amelyekre csak nagy sokára jöhetett rá a gondolkodó és a saját tapasztalatait is értékelő polgár. A korunk fegyverét képező, és ezeket a "balliberális" idolokat dícsőitő média, túlsúlyával és túlhatalmával visszaélve még a mai napig is el tudja fogadtatni, különösen azért, mert nem csak a határainkon belül, hanem Európa-szerte alakult így a történet.
*ufó*
2013. december 11. 08:42
bezzeg a „focialista” és a „szociális” meg viszont egymással jól megférő tartalmakra utalnak, nemdebár :)
Forsz
2013. december 11. 08:26
"...várják, hogy mint Vénusz a habokból, megszülessen egy még nem kompromittálódott baloldali párt?” --------------------------------------------- Egy új párt megalapítása, majd felépítése és bevezetése a politikai piacra időt igényel. De túl ezen, bár - irónia nélkül -, de valóban van igény egy tisztességes, értékrendjét tekintve igazán baloldali pártra, a jelenlegi hazai politikai közállapotok miatt a baloldalon nehéz megkapaszkodni. Az elmúlt évtizedek oly mértékben erodálták ezt a politikai fogalmat, hogy az új megkapaszkodásnak komoly szkepticizmussal kellene számolnia. Sziliéknek is ezzel a negatívummal kell megbirkózniuk és egyáltalán nem biztos a megkapaszkodásuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!