Vizsgálatot az adóhatóságnál!

2013. november 21. 12:11

Az Állami Számvevőszék vizsgálja át az adóhatóság működését, a Költségvetési Bizottság pedig hallgassa meg az ügyben érintett vezetőket!

2013. november 21. 12:11
Scheiring Gábor
Scheiring Gábor blogja

„Tisztelt Elnök úr!

Bizonyára értesült Horváth András volt NAV ellenőrnek az atlatszo.hu honlapon is elérhető bejelentéséről az élelmiszerágazatra vonatkozó ÁFA-csalások kapcsán. Horváth András becslése szerint a be nem fizetett adón keresztül a költségvetésnek okozott kár akár elérheti az 1700 milliárd forintot is. Véleményem szerint súlyos és megalapozottnak tűnő megállapítások hangoztak el az adóhatóság ellenőrzési gyakorlatának hiányosságaival kapcsolatban. Felmerül annak gyanúja, hogy a NAV Kiemelt Adózók Igazgatósága nem tesz meg mindent a jogszabályok adta lehetőségeken belül az adócsalások felderítése érdekében.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ezzel kapcsolatban egy olyan vizsgálatra hivatkozott, mely kerek egy hétvége alatt zajlott le. Nem csoda, hogy ez az átvilágítás nem nyugtatta meg a kedélyeket, sőt talán éppen ellenkező hatást ért el. Ezért szükségesnek gondolom, hogy a közpénzek felhasználása felett őrködő független szervként az ÁSZ alapos vizsgálatot folytasson a NAV Kiemelt Adózók Igazgatóságán.

Az ügy súlyára tekintettel fordulok Önhöz rendkívüli vizsgálatot kérve, az Állami Számvevőszékről szóló  törvény 5§-nak (8) bekezdése alapján, mely kimondja: »Az Állami Számvevőszék ellenőrzi az állami adóhatóság és a helyi önkormányzatok adóztatási és egyéb bevételszerző tevékenységét, valamint a vámhatóság tevékenységét.«

Kérem, hogy az adófizetők megnyugtatása érdekében hivatali kötelességénél fogva folytassa le az adóhatóság működésének vizsgálatát.

Bízva kedvező válaszában,

Üdvözlettel,

Scheiring Gábor
országgyűlési képviselő”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vizesnyolcas
2013. november 21. 13:18
Gábor eddig csak dislike-okat kapott tőlem, de most igaza van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!