Szívünk parancsa a haza megvédése
Sem a XIX. századi, sem a XX. századi hősök áldozata nem volt hiábavaló.
A Lánchídnál történt hajléktalanbántalmazás mégis inkább az emberi minőség szomorú kicsapódása volt, abból is az egyik leghitványabb.
„E konkrét esettől eltekintve: rossz nyomon jár, aki azt gondolja, hogy ilyen embertelen, az együttérzés minimumát is mellőző viselkedésre csak holmi lepattant, csóró fickók vetemednek. Jól öltözött és szépen borotvált sima arcokból, helyes pofival megáldott csajokból buknak ki olyan mondatok, elszólások, hogy az embernek sírhatnékja támadna. Fáj, mi?
Évekkel ezelőtti kutatások is figyelmeztettek arra, hogy a fiatalok – kérdés, hogy mihez azok? – legitim eszköznek fogadják el az erőszakot. A helyzetet árnyalja, pontosabban éjfekete lepellel borítja az a nem mellékes körülmény, hogy az önérdek-érvényesítés eme neandervölgyi eszközét még élvezik is. A kutatók attól félnek, kérdés, hogy miért csak ők, hogy a fiataloknak egy olyan generációja jelenik meg, amelynek tagjai akár a »kíméletlenségre« is hajlamosak lehetnek. Nem akarok ünneprontó lenni, bár e posztok talán sok esetben azok, de mindez inkább már jelen, mintsem jövő idő.”