Hamiskártya helyett

„A fővárosi önkormányzat hősies küzdelemmel szeretné megtisztítani a belvárost a hajléktalanoktól. Akik jártak már Krakkóban, Zürichben vagy más európai városban, tudják, hogy ott egy hajléktalan nagyjából öt percig tudna koldulni-kéregetni a turistaközpontokban. Úgy vinné el a rendészet, hogy a jogvédőknek még idejük sem lenne ezt lefényképezni. Az elmúlt évtizedekben lett volna lehetőség rá, hogy ezeknek a szerencsétlen sorsú embereknek valami közös hajlékot adjanak. Akár egy elhagyott laktanyát vagy bezárt kórházat lehetett volna átalakítani az ellátásukra, de az akkori állami és önkormányzati vezetőknek és hajléktalanvédőknek csak az utcán tanyázó elesett emberek látványa volt szép, a fagyhalál jogával egyetemben. Talán a magyar fővárost szándékosan ítélték koszlétre. A hajléktalanok ott könnyítenek magukon, ahol élnek, nyár végére a város belső tereinek emberűző szaguk van. Ez nem bántja a jogvédőket, s még tán az sem, hogy járványügyi veszélyt is jelent a városszerte összepiszkított park, közterület. (...)

Hagyjuk most, a jól táplált és jól fizetett operettjogvédőket. Ajnározásuk helyett hajléktalanszállókat kell építeni, vagy erre a célra át kell alakítani elhagyott épületeket, orvosi ellátással, lelki segítséggel, akár étkezési lehetőséggel is a város szélein, mert a közterek, a parkok és játszóterek nem azért épülnek a közösség pénzéből, hogy fedél nélküli emberek szálláshelyei legyenek. Így a közterek tisztaságát is lehetne javítani. A szolgáltatásokért pedig elvárható, hogy a hajlék nélküliek is közreműködjenek a város tisztántartásában. Ez az emberi jogok és felelősség valódi lényege, egy valódi társadalmi egyezség, a többi idealizmus, hamiskártyás hőzöngés.”