Szeretnének bëlgák lenni

2013. november 05. 09:11

Egyelőre még a belgák legbelgábbjai nem jegyzik őket, ennek tanúbizonysága, hogy naggggyon belga 444 még mindig szervilisnek tartja azt az orgánumot amely pedig bőszen igyekszik belgulni.

2013. november 05. 09:11
flamand
Spiler.info

„Mit akarnak ezek a hülye bennszülöttek? Mit hepciáskodnak már? Gatyájuk lobog, seggük kilóg, gyomruk korog, néha még be is festik magukat harci színekre, és úgy ejtik foglyul a multikát. Fokhagymás egy népség. Bezzeg mennyivel jobb kívülállónak lenni! Belgának. Gond nélkül, válogatás nélkül fikázni. »Ő mindenkit anyáz« – ez ma a pozitív hős Pesten. Finnyásan, kívülről szemlél (szemléz) a pozitív hős, fenntartásai vannak, mértéktartó és mértékadó. Kicsit aggódik is. De legalább felül tud emelkedni, bár azt, hogy térkép lenne e táj, önérzetesen utasítja vissza – pedig olyan, hogy magyar nincs is, mint tudjuk. Nos, ők a mi belgáink.

Persze önmaguk élő cáfolataiként van belőlük jobb és baloldali belga. Halvány, árnyalatnyi különbség ez csupán, de azért még van. A belga alapvetően baloldali látásmód, de azután megirigyelték a kényelmes pozíciót mások is. Ők is szerettek volna belgák lenni. Egyelőre még a belgák legbelgábbjai nem jegyzik őket, ennek tanúbizonysága, hogy naggggyon belga 444 még mindig szervilisnek tartja azt az orgánumot amely pedig bőszen igyekszik belgulni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2014. január 07. 20:16
"Mi az a Belga?" http://www.vicclap.hu/vicc/zsido/19995/Belgak.html
Antigoné
2013. november 05. 15:25
Nem tudom, ki lehet ez a Spiler (esetleg többen is állnak a név mögött), de jól látja a dolgokat. A távolságtartó anyázás nem jelent objektivitást.
atila68
2013. november 05. 14:01
Mi az a Belga?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!