„Az amerikaiakon amúgy nem látszanak a túlzott megbánás jelei. Persze Obama és szóvivője az összes kötelező kört lefutotta, már ami a ködösítést illeti, de egyrészt azt a kijelentést azért elég nehéz egy pillanatig is komolyan venni, hogy Merkelt Obama tudta nélkül figyelte volna meg az önjáró és túlbuzgó szolgálat. Másrészt pedig a két politikus eddig sem volt túl jó viszonyban, főleg a Berlinnek címzett újabb és újabb amerikai gazdaságpolitikai leckék miatt. Berlin ugyanis a pénzügyi válság kirobbantójaként tekint az Egyesült Államokra, amely nemrég ráadásul kis híján újabb globális krachot okozott az államadósság növelése körüli huzavonával.
A gazdasági rivalizálás jelentősége egyébként motivációként is meghatározó lehet. Hiába a szoros katonai szövetség, Németországra – az EU meghatározó és meglehetősen válságálló államaként – egyre inkább riválisként tekint Washington. Arról nem is beszélve, hogy Berlin gyanúsan jó gazdasági kapcsolatait Kínával sem díjazzák túlságosan odaát. Vagyis éppenséggel lehet okot találni a megfigyelésre. Ráadásul a várható veszteség sem túl nagy. A transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény (Transatlantic Trade and Investment Partnership, TTIP) jegeléséről szóló európai fenyegetések nem hatják meg nagyon az Egyesült Államokat, mivel egyrészt inkább Ázsiára koncentrál e téren, másrészt pedig a TTIP valószínűleg amúgy is kudarcra van ítélve a kongresszus megosztottsága miatt.
Az egyik legfontosabb kérdést azonban nem Merkel, a német elhárítás vagy a Tanács, hanem Blake Hounshell, a Politico magazin szerkesztője tette fel a Twitteren: »Van az európai vezetőknek bármi olyan megbeszélnivalójuk, amit érdemes lehallgatni?« A jelek szerint egyelőre még úgy gondolják Washingtonban, hogy igen. Leszámítva a bizalomvesztésről szóló homlokráncoló nyilatkozatokat, meg azt, hogy az egész ügy ismét rávilágított Európa kiszolgáltatottságára, ezt a konklúziót akár még jó hírként is fel lehet fogni.”