„– Akkor vágjunk bele mi is: miután Egervári Sándor lemondott, kértünk egy interjút öntől, ám akkor elhárította az érdeklődésünket, mondván, egyelőre nem szeretne nyilatkozni. Most mégis kötélnek állt. Miért?
– Azokban a napokban lecsaphattam volna a magas labdát, de nem akartam. Nem vagyok kárörvendő típus. Hogy most mégis megszólalok, annak egy oka van: egyszer és mindenkorra szeretném lezárni ezt a témát. Hadd kezdjem ott, hogy hétfőn sok mindenben egyetértettem Dárdai Pállal és Hajnal Tamással. Én is azt vallom, hogy az előrelépés érdekében gyökeres változásokra van szükség a magyar labdarúgásban. Mindazonáltal nevetségesnek tartom, hogy amíg a bukaresti mérkőzés előtt még hurráhangulat uralkodott, ma már mindenki temeti a futballunkat. Kérdem én: két hónappal ezelőtt jobb volt bármivel is a focink? Vagy jobb volt az utánpótlásképzés? Netán nagyobb volt a merítési lehetőség? Ugyan már! A lelke mélyén mindenki tudta, hogy komoly gondok vannak. Már bocsánat, de a vak is látta. Három éve én is megfogalmaztam a kritikámat, bár az leginkább a válogatottra vonatkozott, nem általánosan a magyar labdarúgásra.
– Amióta napvilágot látott, akadt olyan pillanat, amikor megbánta, hogy megírta az ominózus levelét?
– Nem. És mielőtt bárkiben is felvetődne, leszögezem: elégtételt sem érzek amiatt, hogy Egervári Sándor távozott posztjáról. Szurkoltam a csapatnak, hogy jusson ki a világbajnokságra. Még akkor is, ha reálisan nézve sok esélye nem volt rá. Bukarestben és Amszterdamban ki lehet kapni, de nem így. Ez van akkor, ha egy csapat nem Franciaország és Argentína, hanem Kuvait és Liechtenstein ellen vív felkészülési meccseket. Utóbbi mérkőzések kizárólag arra voltak jók, hogy a világranglistán az ötvenedik helyről felkapaszkodjunk a harmincharmadikra. Aztán jöttek a negyedik kalapba sorolt románok, és kaptunk tőlük egy hármast. Nem tartom kizártnak, hogy valamelyest tudatos is volt az edzőpartnerek megválasztása, mert így lehetett feljebb kúszni a ranglétrán, ami a selejtezőcsoportok elkészítésénél hasznos, csakhogy papíron hiába vagyunk jobbak sok csapatnál, a pályán fény derül az igazságra. De Vatikánnal még le lehetne kötni egy oda-visszavágós párharcot, és akkor két-három helyet megint ugranánk…
– Úgy látom, szeret ellenséget gyűjteni.
– Dehogy szeretek. Csak vállalom a véleményemet. Például a stadionépítések ügyében. Nagyon jónak tartom, hogy stadionokat, akadémiákat, edzőközpontokat húznak fel. Nem mellesleg: munkahelyeket teremtenek ezzel. Kár, hogy sokan belekeverik a politikát a futballba. Őszinte leszek, engem nem érdekel, hogy ki kormányoz, számomra az a fontos, hogy legyen jó futballunk végre. Azt örömmel látom, hogy az állam támogatja a labdarúgást, tetszik a koncepció, jó lenne végigvinni.”