Proliretorika

Eszembe jutott rögtön azután, hogy a fentieket gondoltam a magyar társadalom végletesen dezintegrált állapota. Hajótörött társaságként kapaszkodik egy deszkába a magyar és nem nyúl senki a süllyedőért mert a deszka elengedése neki is a süllyedést jelenti. Az, hogy van-e egyáltalán deszka, érdekes filozófiai kérdés, amelyet sokáig tartana megválaszolni, el is megyek mellette, mert ezen az úton újabb kérdéshez jutunk. Meddig lehet büntetlenül a tömegbe lődözni?

A tömeg az orbáni politikai kommunikációban mindig nagy, kardinális kérédések köré rendezett, differenciálatlan csoport. A devizahitelesek. Azok a szerencsétlenek, akiknek fizetni kell a gázért és a villanyért. Némi túlzással épp csak az oxigént nem akarja nemzeti megmentés tárgyává tenni ez a logika, hiszen azt is mindenkinek, kivétel nélkül, és egyformán “adhatná” a kormány.

Ezek a tömegek, mint írtam, differenciálatlanok, azon a felismerésen alapulnak, hogy a gyapotszedőket nem érdeklik, mint csinálnak a krumoliszedők és viszont. Gond nélkül lehetett leszalámizni a rendőröket, a katonákat, a tűzoltókat, az orvosokat, a diákságot, holott ezek mind-mind jelentős csoportok, meglehetős öntudattal. Öntudatuk és érdekérvényesítő képességük azonban legfeljebb pár tüntetés megszervezésére volt elegendő, arra nem, hogy a kormány akár csak elkezdjen kompromisszumokon gondolkodni.