Bogár László, a világ-SZDSZ és az elmúlt 150 év – Ilyen ország pedig nincs CCCLXXXII.

Rengeteg mindenért lehet átkozni a rendszerváltástól 2010-ig létezett liberális pártot, az SZDSZ-t. Igen sok, khm, baklövés róható fel nekik, a taxisblokádtól az 1994-es koalíciókötésen át egészen a súlyos társadalmi problémákat elfedő, politikailag korrekt maszatolásig. Na és ne feledjük a választókat lenéző, arrogáns viselkedést sem, melynek tökéletes példája Mihályi Péter Mindenben az SZDSZ-nek volt igaza című írása.

Azonban a rendszerváltás óta felmerült összes gondunkért-bajunkért az egykori, liberálisnak mondott pártot hibáztatni önmagában is súlyos aránytévesztés, de a Magyar Hírlap publicistája, Bogár László nem éri be ennyivel: nem csak az elmúlt húsz, hanem egyenesen az elmúlt százötven év minden bajáért teszi felelőssé az SZDSZ-es mentalitást.

A szép ívű politikai karriert befutó közgazdász (az MSZMP-től, a Hazafias Népfronton, az MDF-en és az MDNP-n át vezetett a Fideszig Bogár prof. útja) képletesen érti az egészet. Az elmúlt másfél évszázadot elemző cikksorozatának első részében kifejti: a röpke százötven év alatt lezajlott politikai folyamat „főkonstruktőrét” sokan nemlétezőnek tekintik, nevezzük is hát el ezt világ-SZDSZ-nek. Hiszen, mint Bogár gúnyosan sugallja, az SZDSZ nemlétében is csak naivitásuk okán hisznek egyesek. Csakhogy az SZDSZ, mint politikai szervezet valóban megszűnt, ez nem hit kérdése, nem úgy, mint a globális pénzszivattyút működtető, mindent elrendező háttérhatalom létezésnek elfogadása. Persze, két párt is akad ma, amelyek nagyjából az SZDSZ-es irányvonalt próbálják feléleszteni, nem sok sikerrel. Azt állítani, hogy a jelenlegi lokális SZDSZ-ek, tehát a Demokratikus Koalíció és a Liberálisok az egy-két százalékukkal bármit is nyomnának a latba, elég meredek lenne. Mesterházy Attila is különösebb szívfájdalom nélkül mondott lea lokális SZDSZ szövetségéről.

De Bogár professzor igazából nem is állítja, hogy a lokális SZDSZ-ek jelenleg túl sokat számítanának. Harmadik, sorozatzáró írásában (A tét a szabadulás) ugyanis kijelenti: a világ-SZDSZ úgy döntött, hogy visszavonja helyi csapatait, „a világhatalmat ténylegesen birtokló globális pénzhatalmi rendszer hajtószíjait”. Hogy miért, rejtély, viszont Bogár szerint az MSZP más helyzetben van, mert a szocialisták ki akarnának törni az öngyilkos szerepből, de úgysem fognak tudni, mert ahhoz fel kellene rúgniuk az egész „történelmi diktátumot”.

A Magyar Hírlap publicistája szerint jelenleg mások kedvesek a világ-SZDSZ-nek. Ennek indoklására szolgál a háttérhatalom mibenlétének megfogalmazása is, Bogár a világ-SZDSZ-t olyasféle politikai istenségként ábrázolja, mely százötven évvel ezelőtt mindhárom nagy áramlatot (szocialista, liberális, konzervatív) egymaga alkotta meg, pusztán azért, hogy később a „szakrális történelmi nemzet” politikai képviselete lehetetlenné váljon. A prof. szerint az 1956-os lokális SZDSZ-t, tehát Nagy Imrééket is azért kellett a világ-SZDSZ-nek eltüntetnie, mert túl sokat tudtak '56 valódi konstruktőreiről, tehát nyilván a „szakrális történelmi nemzet” képviselőiről. Hogy ez a „szakrális történelmi nemzet” politikailag mit is akarhatott volna Bogár szerint, rejtély.

A közgazdász úr szerint semmi olyasmit, ami azóta létrejött, ugyanis a „demokrácia” és „szabadság” nevű „szemfényvesztés elsősorban arra szolgált, hogy legitim módon legyen elnyomható és kifosztható a világ, illetve féken tarthatók a kifosztottak”. Bogár természetesen a francia forradalomtól indít, és ő is körülbelül azon az állásponton van, hogy ha a szabadság állítólagos képviselői közt nem túl kellemes alakok is voltak, akkor maga az azóta létező nyugati szabadság is csupán látszat, valami borzasztó ármány leplezése.

Így természetesen a rendszerváltás is csupán egy „társadalom-újratermelési akció” volt, melynek fő céljaként a helyi SZDSZ létrehozását határozták meg. Mostanra azonbanvalamiért úgy döntött a világ-SZDSZ, hogy visszavonja erőit – Bogár szerint a 2010-es Fidesz-győzelem valójában ennek volt köszönhető. A professzor ugyanis úgy látja, „ahogy 2002-ben és 2006-ban is tette, 2010-ben is minden különösebb nehézség nélkül megakadályozhatta volna nem hogy a kétharmados, de az egyszerű győzelmet is”. Mindez azonban még semmi, az indoklás ennél is kedvesebb lehet a Fidesz számára. Bogár, ugyan állítása szerint óvatosan, de megfogalmazza, miért is történhetett meg a kormányváltás három éve. Természetesen nem azért, mert a világ-SZDSZ szabadságot ajándékozott számunkra, dehogy. Bogár szerint „a világ-SZDSZ számára a most fennálló politikai uralmi struktúra a legelfogadhatóbb, de legalábbis a legkisebb rossz”, hiszen Orbán „szabadságharcosként” is teljesítheti a háttérhatalom céljait: a „bennszülöttek” féken tartását és a „kifosztó szivattyúk” működtetését.

Általában nem szeretem, ha a Magyar Hírlapot szélsőjobboldalinak nevezik, erre a gondolatmenetre azonban sajnos nagyon is áll a címke. A Bogár által megfogalmazottakkal csak a Jobbik ideológusai érthetnek egyet, és Vona pártja az egyetlen, amely a leírtak alapján „hitelesen” tudná képviselni a „szakrális történelmi nemzetet”. Persze, legkésőbb a Magyar Hajnal színre lépése óta tudjuk, hogy a Jobbikot is a tudjukkik mozgatják, mégis leginkább ők azonosulhatnak a fentebb számba vett borzalmas összeesküvés-elméletekkel. Bogár nem elégedett meg „kis összeesküvéssel”, Bilderberggel és „Gyurcsány-Tavares-szövetséggel”: számára az egész elmúlt százötven év egy nagy átverés, valami szakrálisnak az elfedése.

Ahogy egy kevésbé szabad világban a Jobbik sem nagyon artikulálhatná nézeteit a nyilvánosságban, úgy félő, hogy Bogár prof. sem fejtegethetné delíriumos vízióit egy országos napilapban. Sem más egyéb, a radikáljobb ideológiáját megalapozó fórumokon. Bogár ugyanis saját írással jelentkezett a Jobbik pártalapítvány által indított Magyar Hüperiónban is, melybe többek között Vona Gábor is írt a magyar nacionalizmus jövőjéről. A lapra egyébként jórészt a guénoni, evolai eszmék követése, illetve a szakrális-transzcendentális vágyak kergetése a jellemző. Bogár a folyóirat második számában a francia forradalomról közölt esszét, melynek végkövetkeztetése persze az, hogy a létező szabadság csak a „létroncsolás önpusztító »szabadsága«”, szemben a „szakrális közösség nem is definiált, (...) eltiport jogaival”.

A fentebb idézettek persze elsősorban nem amiatt veszélyesek, amit a Magyar Hírlap törzsolvasói felróhatnak Bogárnak, ti. hogy relativizálja a Fidesz győzelmét és politikáját. A Bogár által kifejtett, és a szélsőjobbnál értő fülekre találó nézetek ugyanis nem a még nagyobb szabadság elérésének vágyát implikálják, hanem valamiféle misztikus-kaotikus társadalmi szerveződésre tartanak igényt. Hiszen Bogár maga vallja be, hogy nem tudja, pontosan mit szeretne, még csak definiálni sem képes, mit is jelenthet szerinte a „szakrális történelmi nemzet” politikai képviselete. De még csak azt sem egyszerű kihámozni a mondandójából, hogy pontosan ki vagy mi ellen kellene küzdeni.

Ködevésből még sosem született sikeres társadalom. Lehet utópiákat kergetni, akár országos napilapok hasábjain is, de azért ilyenkor illenék felismerni: a jelenlegi szabadságunk nélkül hasonlókról maximum a naplójába írogathatna az ember, lehetőleg úgy, hogy utána rögtön meg is semmisítse a bizonyítékot.

A kép forrása: Pécsi Újság